Moliére remekei I-II. - Aranyozott, színezett kiadói egész vászonkötés, Fekete-fehér reprodukciókkal illusztrálva. Nyomtatta Hornyánszky V. cs. és kir. udvari könyvnyomdája Budapesten. Saját képpel.

Francziaországnak és az egész világnak legnagyobb vígjátékírója, kit családi nevén eredetileg Poquelin Ker. Jánosnak hívtak, 1622. január közepe táján született Párisban, mint jómódú iparos apának első gyermeke. Születése idején a polgárosztály már számottevő tényezővé küzdte fel magát a társadalomban, hogy XIV. Lajos alatt aztán a legfőbb állásokban az ország sorsát intézhesse. Az idősb Poquelin foglalkozása különben is több volt egyszerű mesterségnél; a kárpitosság a növekvő fényűzés e napjaiban oly iparművészetté fejlett, melyet a legfelsőbb körök méltányoltak legjobban. Költőnk apja hozzá még udvari kárpitos-komornyik lévén, a királyi háztartás alkalmazottjai közé tartozott, a mi anyagi, sőt némi erkölcsi előnyökkel is járt abban a korban, melyben a királyi hatalom az ő korlátlanná vált, ragyogó, sőt éltető meleget egyedül adó körébe bűvölte le a gőgös nemességet is.
Az elsőszülöttet több gyermek követte Poquelinéknél; szaporodtak tehát a gondok és a jólétből mind kevesebb rész jutott egy-egy családtagra. Mi több: az elsőszülött nem volt még tíz éves, már is elárvult, hugával meg két öcscsével egyetemben. Meghalt az édes anya, kit kevéssé pótolhattak a gondos nagyszülők, és bizonyára még kevésbbé pótolt az a mostoha, kit egy év mulva hozott a házhoz az özvegy apa. Mindazonáltal a későbbi Moliére nevelése nem hanyagolódott el. Még három-négy évig maradt otthon a fiú, hogy kitanulja az apa mesterségét, melyet hírneve tetőpontján különösen megbecsült, úgy hogy őt, ki már most örökli atyja udvari rangját, maguk a kárpitosok is majd czéhbelileg tisztelik meg temetésén mint társukat. Tizennégy éves korában aztán egy előkelő jezsuita tanintézetbe került, hova a legkiválóbb családok gyermekei jártak. Ebben a középiskolában nyert ismereteit végül philosophiai és tán jogi tanulmányokkal egészítette ki többé-kevésbbé: annyi bizonyos, hogy volt benne elég nemes becsvágy arra, hogy önképzés útján, saját erejéből oly általános műveltségre tegyen szert, minőt a kor divatja és a lelkében ébredező genius megkívánt.