Szabad egyház, szabad államban

Az elmúlt másfél-két évtized történelmi és politikai eseményei világosan és egyértelműen bebizonyították, hogy a vallások és egyházak szerepének visszaszorulását, társadalmi szerepük csökkenését prognosztizáló aufklérista nézetek látványosan csődöt mondtak. A vallási mozgások, az átstrukturálódások, a posztmodernitással jól megférő vallási tendenciák fölerősödése, a vallási fundamentalizmus(ok) nem pusztán szellemi-ideológiai, hanem egyre inkább politikai jelenléte(i), a geopolitikai átrendeződések, a „civilizatorikus törésvonalak”, a migrációs mozgásokból és a demográfiai változásokból, valamint a globalizáció folyamatából eredő átalakulások alapvető paradigmaváltáshoz vezettek el. Napjaink meghatározó eszmei és világpolitikai tendenciája a tradicionális és a transzcendens reneszánsza, a revitalizálódó vallások erőteljes jelenléte, amely az egzisztenciális válság és a politikai intézményrendszer krízise mentén egy valóságos spirituális reneszánszban ölt testet. Ez válik érzékelhetővé – egyebek között – a politikai intézményrendszer vallási rekolonializációjának igényében, a jog és erkölcs szakrális legitimációjának egyre erősödő kísérleteiben, a posztmodern időszak új birodalomelméleteiben, amelyek – a dolog lényegéből fakadóan – a vallási centrumok szerepének további erősödését jelent(het)ik, vagy akár a transzcendens küldetéstudattal bíró vallási háborúk és a terrorizmus felerősödésében. Magyarországon a rendszerváltást követően a sajátos történeti, szociológiai és politikai okok következtében olyan új helyzet alakult ki, amelyben – egyfelől – az állam a nyugati demokratikus hagyományoknak megfelelően korszerű törvényi keretekben jelenítette meg a vallási és lelkiismereti szabadság alkotmányos elemeit, de – másfelől – a sajátos körülmények, a nemzetközi és hazai tendenciák újszerűsége itthon is immár megköveteli a legújabb és egyre feszítőbb kihívásokra való, s a szűk pártérdekek fölé emelkedni képes elvszerű, az alkotmány szellemiségével összhangban álló válaszokat.