Volt egyszer egy Gencs

Nem mindennapi olvasmány. Témája alapján vadászkönyv. Vadászember írta, vadűzésről szól. De ez a megállapítás ennek a könyvnek csak az első, meglehetősen felületes megközelítése. Mert, ahogy az olvasással haladunk előre a kötet minden szövege izzik a feszültségtől, egy ugyancsak feszültségektől izzó ember portréja rajzolódik ki, mely mögött ugyancsak feszültségekkel telítetten, felsejlik egy széthulló család,egy kihaló falu, egy pusztuló kultúra és egy önmagával viaskodó kor sajátos rajza is. (Békés Sándor)

Aranyérmes kudu.
Varacskos disznó. Egy óriási oryx.
Gepárd.
Bivaly.
Hát, tudjuk: a vadászoknál így megy ez.
Meg úgy, hogy itt, még télen, megállt az idő. Lelassult az ember,
nagy dunnapárnáin álmodozott. Hozzá nyomta orcáját, orrát, lázas szemekkel, hittel a deres ablaküvegnek. Azon keresztül leste a frissen kerekedett, nagy szemű, puha hóesést. Ez volt a gyermekkor. Oda kellene visszatalálni. Senkinek se megy. Az idővel kellene talán valahogyan megbékélnünk. Elfogadni, megérteni, belesimulni szépen. Hogy ne karcoljon a lét. Ami van, és ami lesz még: simogasson. Elférjen minden. Ahogy a régieknél. Szépen, rendben, egymás után. Munka, természet, emberek. Egymás mellett, békében és tisztességgel.
Vida Gusztáv szövegei arra a tekintetre tanítanak bennünket, amely a
vadászat műveletsoraiban és rituáléiban, emlékeiben és hangulataiban találja meg azokat a csodálatos részeket, amelyek a szavak által
visszavezethetnek bennünket az elveszett egészhez. Nem a vad a lényeg. Sokkal inkább a táj, a környezet, a társak, a kevés szavú beszéd. Hogy ott lehetsz. Az ottlétedről szóló história. Nem a vad elejtése. Ezek a történetek visszaadják a vadállatok méltóságos életét.

Vida Gusztáv munkái erős írások. Megkapóak és igazak. A semmiről.
Az esős hajnalokról. Egy délutánról. A lényegről. Rólunk, akik itt vagyunk. Gondolunk és érzünk. A percekről, az órákról, a mindenségről.
Néha nem történik semmi, nincsen esemény. De ezekben a szövegekben valahogyan mégis megtörténik minden. Szilasi László