Ördögszekér

Makkai Sándor a modern történeti regény nagymestere, gróf Bánffy Miklós írótársa, az erdélyi helikonisták egyik legismertebb alkotója. Szépirodalmi műveit javarészt az Erdélyi Szépirodalmi Céh jelentette meg 1925 és 1943 között. Első megjelenésekor az Ördögszekér egy csapásra zajos könyvsiker lett; a híres és hírhedt regény, ugyanis a Báthoryak szerelmi történetébe enged bepillantást, mi több, Báthory Anna rejtélyes élettörténetének pikáns részleteibe avatja be olvasóit, nem véletlen, hogy a kor vadromantikus botránykönyvének tartották.
A történet 1601-ben kezdődik, és 1636-ban zárul. A csíksomlyói Báthory István árvái, Gábor és Anna az ecsedi Báthoryak udvarába kerülnek, évekkel később a rendek Báthory Gábort Erdély trónjára emelik. Az ifjú fejedelem öt év múlva gyilkosság áldozata lesz, s helyét Bethlen Gábor foglalja el. A másik árváról, Báthory Annáról ezidőben már pletykák keringenek, hogy úri boszorkány és gyerekgyilkos, a kereki vár pedig tivornyák és szodómia helyszíne...

„Az Ördögszekér történeti regény, de abban az értelemben hogy egy elmúlt kor keretében és jól ismert vezérszemélyiségeivel kapcsolatban egyetlen emberi lélek tragédiáját kívánja fölmutatni, egy asszony lelkét, aki nem korának gyermeke, s akire nézve ezért a kor amelyben élt, útvesztővé lett. Ezt a lelket nem lehet a történelem gyér adataiból megérteni, meg kellett álmodni őt, hogy életre keljen ismeretlen sírjából.
A lélek el van rejtve az események között, s hiányzik a kulcs, amely titkait megnyitná. Engem éppen a nagynak és rendkívülinek megsejtett lélek szomorú kibontakozásának valószínű emberi okai izgattak arra, hogy ez a regény létrejöjjön, s az intuíció ereje megszője azt a képet, amely benső menetében tegye szomorúan természetessé a tragikus fejleményt, amely a történelmi adatokban talán csak egy ellentmondásokkal kevert könnyelmű asszonyélet érdekes, de nem jelentős vonalának látszik. De akinek megvan hozzá az érzéke, rögtön látja, hogy Báthori Anna nem lehetett csupán egyike a XVII. század első felében oly gyakori erdélyi dámácskáknak, akik léhaságukkal és érzékiségükkel szereztek kétes hírnevet.” (Makkai Sándor)