Az utolsó kínai császár voltam

Szóhasználatunkban a „kínai császár” éppoly komikus csengésű, éppoly elavult kifejezés, mint a „dalai láma”. Pedig az utolsó kínai császár nem néhány száz évvel ezelőtt vesztette el trónját, hanem csupán 1911-ben. A Csing dinasztia gyermekcsászára megért két világháborút, megérte századunk hatvanas éveit.
Ebben a könyvben önmaga és Kína hat évtizedének történetét beszéli el. Nem koncentrál az ázsiai birodalom politikai történetére, hiszen memoárjait írta meg, s nem hazája történelmét. Tárgyalásmódja szubjektív: egy ember fejlődése alkotja az Ajszin Dzsioro mandzsu nemzetségből származó császár emlékezéseinek gerincét. A trónját vesztett gyermekcsászár előbb maroknyi intrikus bábjának szerepét játszotta, a 30-as években pedig sokkal kegyetlenebb bábszínház főszereplője lett. Amikor a japán imperializmus Kína testéből kiszakította Mandzsukuo bábállamát, Pu Ji ismét császári trónra került. Csakhogy most a császár nem volt úr a háza táján, mint régebben a Tiltott Városban. Hűségesen kellett szolgálnia gátlástalan gazdáit.
Emlékezéseinek egy megragadó része azt beszéli el, miként lett bábcsászárból, majd háborús bűnösből Ajszin Dzsioro Pu Ji állampolgár és – ember.