Nyugaton a helyzet változatlan; A paradicsomban is ott a pokol; Csend Verdun felett; A fekete obeliszk

NYUGATON A HELYZET VÁLTOZATLAN
Erich Maria Remarque 1898-ban született, s a tanárképző padjából került az első világháborúba. Húszéves korában szerelt le. Ő és társai, akikkel egyszerre vonult be, semmi egyebet nem láttak a világból, csak az iskolát és a frontot. A Nyugaton a helyzet változatlan az ő szenvedéseik és kiábrándulásuk története. Hőse, Paul Baumer, csak apró vonásokban különbözik társaitól. A lövészárok élete nagyjából egyforma emberekké gyúrja őket. A front iszonyata mindent kiéget belőlük, egyetlen erényük, egyetlen kincsük marad: a bajtársiasság. Megrázóan igaz, őszinte írás ez a regény. Óriási sikerét kétségtelen értékei mellett annak is köszönhette, hogy megjelenésekor már szükséges volt a belőle harsogó figyelmeztetés: íme, valójában ez a háború, vigyázzatok, nehogy újra belesodorjanak benneteket! Hiszen ekkoriban egy müncheni sörház asztalai mellett már a második világháború sikerére isznak az osztrák káplár hívei. De ami ebben a sodró lendületű regényben a humánum magas hőfokán megfogalmazódik, ma is eleven problémája az emberiségnek, s még sokáig nem veszíti érvényét.

A PARADICSOMBAN IS OTT A POKOL
Amerika az életet jelenti számukra, ám a nácizmus elől menekülő emigránsoknak hamarosan rá kell döbbeniük, hogy csak a puszta életet. Szorongásaik, fájdalmaik, a múlt tragédiái a vágyott, és mesebeli színekkel felfestett paradicsomba is elkísérik őket. Hiába születnek barátságok, szövődnek szerelmek, a szülőföld elvesztése, a számkivetettség mindezt szomorú pótcselekvéssé változtatja. De közben az élet nem áll meg, létezni kell, sugallja Remarque, és hősei ezt teszik: élteti őket a remény, s egyikük számára a rövid boldogság is elérkezik Natasa, a gyönyörű manöken személyében….

CSEND VERDUN FELETT
„…Bühler rohanva megkerülte a mellvédet és kétségbeesetten megpróbálta figyelmeztetni. De késő volt. Az őrnagy már tüzelt. Egy vékony fiatal hang kiáltása hallatszott, és a test visszahanyatlott az árokba. Egy pillanatig szorongató csend támadt, utána ordítás hallatszott, és megindult a megsemmisítő támadás.
„Lőjetek! Jönnek!”, kiáltotta az őrnagy.
Ekkor mi is tüzet nyitottunk. Töltöttünk és lőttünk, mint az őrültek, töltöttünk és lőttünk, hogy csak túl legyünk már azon az iszonyatos pillanaton. Az egész front mozgásban volt, az ágyukat is bevetették, és ez így ment egész éjszaka. Reggelig tíz embert vesztettünk, köztük volt az őrnagy és Bühler is…”

A FEKETE OBELISZK
Az egyre keserűbb író a második világháború utáni évtizedekben írta ezt a Magyarországon mindeddig nem igazán ismert remekművet. Azokban az években, amikor kihúnyt megint az optimizmus fénye, hogy netán az emberiség megelégelte már a háborút, és a közeljövőben fel fog ragyogni a világbéke napja.
„A világ békéje! Soha nem beszéltek róla többet, és tettek érte kevesebbet, mint a mi időnkben!” – fogalmazza meg az író ennek a regényének bevezetőjében.
„Ezért nem árt, ha egyszer visszamegyek azokban a csodálatos években, amikor a remény zászlóként lobogott felettünk, és olyan gyanús dolgokban hittünk, mint emberiség, igazságosság, tolerancia – és abban is, hogy egyetlen világháborúnak elegendő tanulságul kell szolgálnia egy emberöltő számára.”
Ezek a „csodálatos évek” az első világháború utáni Németországban zajlanak. A történések hősei sírásók, prostituáltak, temetkezési vállalkozók és a Werdenbürcki Költők Klubja. A legjobban fizetett mesterségek a kifordult világban! A szűk helyszín is ennyi csupán, a Városi Temető és a mellette található utcák épületei: borbélyok, sírkövesek, egy elmegyógyintézet. De a világ mégis tele lelkesedéssel, hiszen a „nap besüt a Heinrich Kroll és Fiai Síremlékkészítő Cég irodájába. 1923. áprilisa van, és az üzlet jól megy…”