I. Napoleon fénykora és hanyatlása 17. rész.

(I.) Bonaparte, francia császár, az újkor leghiresebb hadvezére, szül. Ajaccióban (Korzika) 1769 aug. 15., mások szerint 1768 jan. 7., megh. Szt. Ilona szigetén 1821 máj. 5. Atyja Buonaparte Károly előkelő ügyvéd volt, anyja Ramolini Laetitia. Szülei nemesek, de szegények voltak és őt a világ haladásától még meglehetősen elmaradt korzikai egyszerüségben nevelték. Kezdettől fogva katonai pályára szánták. Anyanyelve az olasz volt, de mivel korzika már 1768. francia uralom alá jutott, szülei őt már 1778. 1778. Franciaországba küldték a francia nyelv megtanulására. 1779. Marboeuf gróf korzikai kormányzó ajánlatára felvették a briennei kadétiskolába. Dicsvágyó, de zárkózott és tartózkodó gyermeknek mutatkozott; nagyobb haladást csak a matematikában és földrajzban tanusított. 1784. a párisi hadi iskolába lépett, onnét pedig kitünő bizonyítvánnyal a lafere-ezredhez jutott mint tüzérhadnagy. Atyjának 1785. történt halála családját teljes nyomoruságba juttatta. Szorult állapota, az a lenézés, melyben előkelő születésü társai részsítették, fogékonnyá tették őt a francia demokratikus iróknak, különösen Rousseaunak tanai iránt. 1789 után gyakran távozik ezredétől hazájába, hogy ott hirdesse és terjessze a népuralmi elveket. Akkori iratai nagy komolyságról és elhatározottságról; tettei, különösen az a mód, mellyel keresztülvitte az ajacciói nemzetőrség parancsnokául való megválasztását, rideg kiméletlenségről tesznek bizonyságot. Egy ideig még Paolival, a francia uralom hires és vitéz ellenesével is kereste az összeköttetést. 1792 tavaszán azonban visszatért Párisba és ott közelről észlelte a forradalom lefolyását. Az augusztus 10-iki nagy népfölkelés alkalmával megjegyezte, hogy igen kevés rendes hadi erővel képes lett volna szétzúzni azt a néptömeget, mely a királyságot megbuktatta. A királyság bukása után egészen a forradalmi párthoz csatlakozott. Mint százados visszatért Korzikába, hogy ott Paoli és az angol befolyás ellen küzdjön. Visszatérve, Toulon várának ostromában vett részt, melyet az angolok foglaltak el és a vár bevételénél mint a tüzérség parancsnoka nagyon kitüntette magát. Ezen érdeme, még inkább irodalmi munkássága, különösen a Le souper de Beaucaire című jakobinus röpirata megnyerték részére a konvencióban uralkodó pártot. 1794. tábornok lett, de Robespierrenek 1794 juliusában történt bukása az ő pályáját is félbeszakította...

MÜHLBACH L.: I. Napoleon fénykora és hanyatlása 17. rész.
Regényes korrajz. Fordította: Kovács Geyza.
Pest, 1862. Hartleben K. A. 1 sztl.lev. 139 p.
Korabeli keménytáblás papírkötésben.