A Bakonyban

Részlet:
"- Itéletidő! - morgott Tonó bá.
A sötétbevesző udvaron bőszülten örvénylett a hóvihar. Sebő hadnagy nyakába húzta fejét - az öreg ló-gondozó báránybőrbundáját úgyis szem elől vesztette - s a békétlen dörmögés után igazodott.
- Eddig azt hittem az elnökről, hogy bolondja a lovaknak, akárcsak én. Most meg ilyen időben szánfuvart vállal! Hogy is tudta rávenni, tiszt uram!... Van magának istene?
- Van énnékem, elvtárs: a kötelesség!
- Bezzeg, ha én ülök az elnök helyében a polituros asztal mögött... De ha pirkadatkor még esik a hó, ne is számítsanak a lovakra.
- Én a maguk adott szavára számítok!
Az öreg hirtelen megállt. Sebő nem vette észre; összeütődtek.
- Ez már az ucca...
Minden a láthatatlan, hideg pelyhek záporába olvadt. A hadnagy tétován számítgatta, merről jött, merre tartson.
- Maga aztán jól érti, hogy kell visszaadni a szót - mondta panaszosan Tonó bá. - De az öregnek ezt is el kell szívlelnie. Ősszel, vándorútja előtt felhőben kavarog a költözőmadár, olyan zajt csapnak, szavát nem érti az ember...