Buy books with your smartphone.
€43.40
Free delivery
Expected delivery time
34 workday.

Apácai Cseri János művelődéstörténeti jelentősége

Históriaantik Könyvesház, 2012
  • 61 oldal
  • kemény kötés
  • ISBN:

írta Király István. - [Marosvásárhely] Maros-Vásárhelyt : Révész Béla, 1910. Nemzeti művelődésünk történetének halhatatlan érdemű alakja Apácai Cseri János, ki a magyar nemzeti műveltség és tudományosság emeléséért és terjesztéséért lánglelkének egész hevével küzdött, ki eszméivel kortársai fölött magasan állva, kitűzte a célt, mely felé a magyarnak, ha a műveit nemzetek sorában helyet akar foglalni, törekednie kell és kijelölte a módokat és eszközöket, melyekkel a kitűzött célt el lehet érni. Apácai Cseri Jánosról Bethlen Miklós Önéletírásától kezdve legújabban Stromp Lászlóig sokan és sokat Írtak. Az egyik, mint bölcsészről, a másik, mint pedagógusról, a harmadik, mint a tudományok terjesztőjéről értekezik. Ennek a tanulmánynak az lesz a feladata, hogy összeszedje mindazt, amit Apácairól itt-ott megírtak és a középúton megtalálja azt a helyes nézőpontot, ahonnan meg kell ítélni Apácai működésének nagy művelődéstörténeti jelentőségét, mert nem értheti meg Apácait senki, aki működésének csupán egyik másik adatát nézi a nélkül, hogy ezt az adatot a fejlődés menetében ne igyekeznék megítélni.