Buy books with your smartphone.
1 456 din.
Expected delivery time
19 workday.

Színek és egészség-A színek gyógyító ereje (Farkas Tünde fordítása) - Fekete-Fehér ill.

Édesvíz Kiadó, 1992
  • 151 oldal
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Szentendre Antikvárium

FÜLSZÖVEG
Világunk nem egyéb, mint színek tengere, amely körülöttünk hullámzik. Ha környezetünket és a természetet színtelennek, fekete-fehérnek vagy szürkének képzelnénk, szorongani kezdenénk, sőt depresszióba esnénk. Érzésvilágunk és jó közérzetünk a bennünket körülvevő színességből fakad. Az ezoterikus tudomány szerint a színérzékelés az emberiség fejlődéstörténete során fokozatosan gazdagodik, s szoros összefüggésben van a korszak spirituális és szellemi szintjével. Az ibolyaszínű ametiszt még pár száz éve is, mint ritka kincs, a királyi koronákban a Harmadik Szem helyét foglalta el. Ma a Vízöntő korát jelképező közismert szín. A színek voltaképpen a fény különböző megjelenési formái. A fény pedig az életet testesíti meg. Már az ókori egyiptomiak összefüggésbe hozták az ember "hét rétegű" természetét a Naprendszer hetes felosztásával, a szivárvány hét színével, a hangsor hét hangjával. Auránk is hét színből áll, s a hét csakrát is mindenkori színük jellemzi. Tehát a színek körbefonják egész életünket, testünket, lelkünket, szellemünket. Petra Godson könyvéből megtudhatjuk, miként hatnak szervezetünkre a színek, hogyan gyógyíthatók színterápiával a különböző testi és lelki betegségek, s hogy a színeket milyen módon juttathatjuk be szervezetünkbe. A kötethez ingatáblázatot is mellékelünk, amelyből bárki könnyedén megállapíthatja a kezelésére legalkalmasabb színt. Vissza
TARTALOM
Előszó 7
Bevezetés a színek világába 9
Adalékok a szín és fény jelenségéhez - egy kis fizika 13
A szín szellemi természete 14
A színek pszichológiai jelentése 18
Az egyes színek leírása 21
Hogyan érzékeli szemünk a színeket? 24
A színek gyógyító hatása 25
A színterápia alapjai és módszerei 33
A megfelelő szín kiválasztása 35
Az ingatábla használata 36
Kineziológiás izomteszt 37
A színterápia alapvető feltételei 38
A Kheopsz-piramis: a piramismodellek mintája 39
A színes piramismodellek alkalmazása 42
Színrezgések besugárzása folyadékokba 43
Színrezgések besugárzása orgonlemezre 44
Színrezgések besugárzása egyéb hordozókra 45
A színbesugárzás egyéb formái 45
Színhatások az étkezésben 46
Színhatások italok, cseppek közvetítésével 47
Színfürdő 48
Szín belélegzése 49
Ózon-sajátvér-terápia színkezeléssel összekapcsolva 51
Akupunktúra és színterápia 53
Színterápia a talpreflexzóna-pontokon 62
Színterápia csakrákon 65
Az egyes csakrák leírása 66
A csakrák működési zavarainak lehetséges okairól 76
Virágeszenciák és színek 78
A színterápia és az aura 81
Színterápia az aura síkjain 84
A Kirlián-fotográfia 85
A színek egyéni alkalmazásának további módszerei 91
A színmeditáció 93
Bevezetés a színmeditációba 94
Színvizualizálás 97
Színrezgések hangosítása 98
Festés különféle színekkel 100
Kis áttekintés és összefoglalás a "Festés különféle színekkel" című fejezethez 103
Kristályok mint színforrások 105
A távkezelés kristályokkal 109
Távkezelési pentagramma 113
Ingatáblázat: A szükséges gyógyenergiák adatai 115
A színek alkalmazásának gyakorlata 117
Betegség és egészség 119
Gyakorlati tanácsok a színek használóinak 121
Betegségképek és színválasztási módszerek 122
Tünetek és színhasználat 124
Esettanulmányok 132
A színek alkalmazását áttekintő táblázat 139
Üres, lemásolható formanyomtatvány, adatlap egyéni színterápiához 148
A csakrák és megfelelőik 149
Irodalomjegyzék 151