Buy books with your smartphone.
€78.33
Free delivery
Expected delivery time
28 workday.

Dunai halászat - Hagyományos halászat a magyar Dunán

Akadémiai Kiadó, 2005
  • 370 oldal
  • Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
  • jó állapotú antikvár könyv
  • ISBN: 9630582287
  • Szállító: Vegyenkönyvet Antikvárium
  • a hátsó tábla jobb felső sarka kissé kopottas
  • kopottas

A kötet első kiadása a 19. század közepétől az 1960-as évekig vizsgálta a Duna magyarországi szakaszának hagyományos halászatát. Megjelenése után azonban a szerző tovább folytatta gyűjtéseit a Dunán, könyvtárakban és levéltárakban. Rohamos változásokat kellett feltérképeznie az élet minden területén (műanyagok térhódítása, motorizáció, televízió, szakoktatás, bel- és külföldi tanulmányutak stb). A rendszerváltás után ismét új helyzet állt elő. A gyűjtés kezdetén a halászszövetkezetek első lépéseit figyelhette meg. 1990 után a szövetkezetek egy része feloszlott, megjelentek a "vállalkozó" halászok, megépült a bősi erőmű, a Dunát új mederbe kényszerítették, tehát ismét új korszak, megváltozott életforma születésének lehetett tanúja. A kb. 40 esztendő változásait is számba kellett vennie. Bár a halászat máig nagyon sok népi, sőt ősi elemet tartalmaz - a fogási elvek az őskortól nem változtak -, lényegében azonban törvényekkel körülhatárolt, gazdaságilag megszervezett tevékenység, melyben szerephez jut a tudomány, a technika, az ipar stb., és a "népi" elem csak ebben a burokban létezik. A kötet tehát nemcsak néprajzi szakemberek, hanem mai napig a halászat iránt érdeklődők figyelmére is számot tarthat.

More copies:

Akadémiai Kiadó, 1965

Antikvár
Dunai halászat - Hagyományos halászat a magyar Dunán
  • 313 oldal Kötés: keménytábla, védőborító jó állapotú antikvár könyv Szállító: Mike és Tsa Antikvárium
  • Expected delivery time26 workdays
  • €44.08
  • Add!

Akadémiai Kiadó, 1965

Antikvár
Dunai halászat - Hagyományos halászat a magyar Dunán
  • Expected delivery time26 workdays
  • €43.63
  • Add!