Vannak még dalok túl az emberen - Írások Paul Celan költészetéről, líraesztétikájáról és recepciójáról

Paul Celan (1920-1970) költészetének egyik alapvető törekvése a szavak új kontextusba helyezése. A szokatlan szóösszetételek használata már viszonylag korai lírájában is megjelent, s végigkísérte munkáját egészen tragikus haláláig. Nyelvszemléletéből kifolyólag a korábbinál magasabb szintű, más szabályok szerint működő költői nyelvet akart létrehozni. A kimondás módjának megváltoztatása által képes új értelmet, új tartalmakat nyerni, olyan szemantikai távlatokat megnyitni, melyeket korábbi szavak nem voltak képesek. Celannál a szó fogalma úgy nyert új erőt és definíciót, hogy addig össze nem kacsolódó szavak rendelődtek egymáshoz, s ily módon a szokatlan összetételeken keresztül új szemantikai erővel bíró kijelentések jöhettek létre, melyek egyes korábbi szavakat felülírhattak, helyükbe lépve pedig az emberi nyelv és gondolkodás új tartományai tárulhattak fel.
Celan munkásságát rengeteg irodalomtörténész dolgozta fel Európa- és Amerika-szerte, verseit számtalan nyelvre lefordították, az eddig publikált róla szóló monográfiák, tanulmánykötetek és tanulmányok száma több ezerre tehető, máig a 20. század egyik legjelentősebb európai költőjeként tartják számon. A jelen kötet felveszi ennek a már-már követhetetlen módon kiterjedt értelmezői hagyománynak a fonalát, miközben kitágítja, új szempontokat bevezetve élénkíti azok perspektíváit, továbbá nem elhanyagolható módon tér ki a költő magyarországi kritikai és műfordítói recepciójára, illetve lehetséges lírai hatástörténetére is.