Shakespeare és a magyar költészet

Részlet az első műből:

"Azon háromszáz esztendő alatt, mely az 1616-ik év májusának harmadik napját, ezt a Shakespeare haláláról örökre emlékezetes napot, mai ünnepi közülésünktől elválasztja, az emberi szellem legnagyobb hősei, költők és tudósok, hadvezérek és államférfiak, vetekedve magasztalták Avon édes énekesét, a költők fejedelmét, Shakespearet. És sajátságos, még a XX. század skeptikus gyermeke is, kinek szívében a hideg, bíráló szellem szinte elfojtja a lelkesedést, mint egy varázsütésre megváltozik, ha Shakespeare nevét ejtik ki: gyönyörködve hallgatja és ismétli a csodálatnak dithyrambszerűen áradó szólamait. Nincs az a dicsőség, melyet méltatlannak tartana a nagy költőhöz, nincs az a hang, melyet túlzottnak érezne. A köznapi ember naiv lelkesülésénél egy szemernyivel sem áll hátrébb igazságban az öregebb Dumasnak merész ítélete: Isten után Shakespeare az, a ki legtöbbet teremtett. Valóban egy egész világ az, a mi Shakespeare műveiben előttünk áll, maga az élet, oly gazdag, oly változatos. Költészetének sokszínű képei szemünk elé varázsolnak minden emberi helyzetet, s benne az emberi lélek minden mozgalma legigazibb hangján szólal meg. Nincs az az ember, a ki egyik vagy másik hősében magára ne ismerne, s van egypár alakja, melyek minden emberi szívet együttrezgésre bírva, az örök emberit keltik életre."