Buy books with your smartphone.
1 098 din.
Expected delivery time
20 workday.

Táncosok és iskolák - Fejezetek a hazai táncművészképzés 19-20. századi intézménytörténetéből

Gondolat Kiadói Kör, 2014
  • 264 oldal
  • puhatáblás, ragasztókötött
  • ISBN:

A kötet a hazai színpadi táncművészképzés 1833 és 1958 közötti intézménytörténetét tekinti át. A kezdő időpont a táncosképzés állami szerepvállalásának első eseményéhez, a Magyar Tudományos Akadémia színházi pályázatához köthető. A záró dátum nem általános cezúra, de a bemutatott intézmények történetében azonosítható szakaszhatár. A szerző a témát elsősorban tánctörténeti, illetve nevelésszociológiai alapállásból közelítette meg. Azt vizsgálta, hogy a 19. század első harmadától az állam milyen lépéseket tett a táncosképzés állami intézményrendszerének kiépítésére, s ehhez milyen társadalmi és politikai tényezők szolgáltatták a körülményeket. A könyv a táncosképzés eddig főleg személyes emlékeken alapuló történeti önreflexiója mellett – illetve helyett – primer források alapján szolgál új információkkal a művészeti ág fejlődéstörténetéről.