A mozi hatása a fiatalkorúak kriminalitására

Palackposta jutott el hozzánk. Több mint nyolcvan esztendőt hányódott, most szerencsére partra vetette egy hullám. 1917-ben fogalmazta meg Schilling Endre a mozi fiatalokra való hatásának veszélyeiről szóló elemzését, alig húsz esztendővel az első nyilvános mozivetítés után. Most a százéves mozit ünneplő világ durván szembesül a nyolcvan esztendős elemzés igazságaival.
A mozgókép egyetlen önál eszköze az élő arcról készült közeli felvétel. Csak az élő, a néző előtt megszülető állandó érzelmi változást közvetítő arc nem helyettesíthető irodalmi leírással, a festészet eszközeivel, sőt színházi előadással sem. Ha pedig az élő arc hordozza a film eredetiségét, akkor ennek a mozivásznon megjelenő arcnak van a legnagyobb jelentősége. Ez az arc hordozza a néző titkolt vágyait, álmait. Ezen az arcon tükröződik a néző igazsága, győzelme vagy bukása. Ez az arc sugároz a néző számára biztonságérzetet, reprezentálja a korhoz kötődő életérzést. Ezért a néző rajongva és hűségesen kötődik a kor igényeit pontosan kielégítő arcokhoz - sztárjaihoz, példaértékűnek látja érzelmeinek kifejezését, cselekedeteit próbálja utánozni. Több nagy író írta már meg ifjúkori élményét, ahogy kijött a moziból és Tom Mixnek, Al Capone-nak, Garbo, Marilyn Monroe elcsábítójának, vagy német vasúti síneket robbantó partizánnak érezve magát