Buy books with your smartphone.
1 274 din.
Expected delivery time
18 workday.

Bloghálózatos életfilozófiám

Typotex Kiadó, 2012
  • edition 2.0 sorozat
  • 200 oldal
  • ISBN: 9789632796642
A CsermelyBlog (www.csermelyblog.hu) írásai 2009 végén jelentek meg először. A legtöbb bejegyzés olvasottsága már a megjelenésének hetében jóval ezer fölött volt. A blog letöltéseinek a száma két év alatt megközelítette az egymilliót. A jó tanárról szóló, legnépszerűbb írást 20 ezernél is többen olvasták el.

Az Edition 2.0 sorozat egy kiadói kísérlet, amely a könyvkiadás és az internet szellemét összeegyeztetve a könyvolvasás új alternatíváját keresi. Ezért az Olvasó most nemcsak két év válogatott blogbejegyzéseit tartja a kezében, hanem ennél jóval többet, újszerűbbet is. A tömörített és aktualizált írások ezúttal ugyanis egymásra épülve, logikus sorrendben követik egymást. Az egyes gondolatköröket e könyv számára készült interjúk, valamint a bejegyzésekhez érkezett érdekesebb válaszok követik és kerekítik egésszé.
A szövegek központi fogalmai között találjuk a tehetséget, a bölcsességet, a sikert – csupa olyat, amit egész életünkben hiába hajszolunk. Csermely Péter higgadtan és nagyon egyértelműen mutat rá egyszerű dolgokra, összefüggésekre, melyeket magunktól többnyire mégsem vagyunk képesek felismerni. Aki olvasónak szegődik el hozzá, szinte azonnal követőjévé is válik. Egy exkluzív körbe kerül bele, értékőrző és szeretetteljes közösség tagjává válik – ahol így hangzik a két dogma:
1) Az élet szép és érdekes
2) Emberek közös cselekvése elképzelhető, sőt megvalósítható komplementer kooperáció formájában.
A blog olvasása és írása pedig ennek a két alapfeltevésnek a kibontása a gyakorlatban.
Az írásokat Szűcs Édua rajzai teszik még jobban elgondolkodtatóvá.