Elrejtett kincsek titkai. Felső-Tisza-vidéki tatárjárás kori régészeti leletek

A 2007-ben megjelent könyv a felső-tiszavidéki régészeti kutatások egy különleges területét mutatja be az olvasók számára. A könyv szakmai szerzője Jakab Attila 2006-ban elindított egy kutatási projektet, amely a Felső-Tisza-vidékén, sokszor évtizedekkel korábban előkerült tatárjárás kori kincsleletek helyének azonosításával foglalkozott.



Veszprémi László térinformatikussal kidolgoztak egy módszert, amellyel a régi térképek alapján, a technika jelenlegi módszereivel a mai területi viszonyoknak megfelelően, el tudták helyezni az előkerült kincsek megtalálási helyét.

A munka során elsősorban régi múzeumi adatokra hagyatkozva indultak behatárolni a lelőhelyet. Sajnos, az akkor megadott természeti ismertető jelek mára jócskán megváltoztak. Sikerült két esetben olyan embert is felkutatniuk, akik személyesen is ott voltak a kincsek megtalálásakor. Ez hatalmas segítség volt, de az emberi emlékezet is megkopik néhány évtized távlatából. Jó néhány óra telt el eredménytelen kutatással, sőt van olyan lelőhely, amely még a mai napig őrzi a titkát.

Érdemes volt-e már megtalált kincsek lelőhelyét újból megvizsgálni? A könyvben bemutatott leletek csattanós választ adnak erre a kérdésre. A tyukodi kincs esetében, a 70-es évek technikájával történt feltáráshoz képest a mai korszerű, fémkeresőt is alkalmazó kutatás, amelyben e sorok írója is részt vett, olyan újabb tárgyak előkerülését hozták, amely a már eddig teljesen feltártnak hitt leletcsoportot a tatárjárás kori kincsleletek talán legszebbjévé emelte.



Nem véletlen, hogy a Nemzeti Múzeum tatárjárás koráról szóló kiállításvezető füzetén a nemrégiben előkerült, egyedülállóan szép aranyfüggő látható. Két másik esetben, zárt edényből előkerült, teljesnek hitt kincsről derült ki, hogy néhány darab még bizony lappangott a földben, amely elkerülte a találók figyelmét.

Bebizonyosodott tehát, hogy érdemes modern módszerekkel újból megkutatni a kincsleletek helyét - legyenek azok akár bronzdepók, vagy éremkincsek.

Maga a kutatási program, amelynek megvalósításában hatalmas segítséget nyújtott Bálint Marianna, a KÖH területileg illetékes régészeti felügyelője és a nyíregyházi Jósa András Múzeum számos technikusa és restarátora, jól mutatja, minden híreszteléssel ellentétbe,hogy a régészet képes a megújulásra és képes a modern technikai vívmányokat alkalmazni és elfogadni az önkéntesek segítséget is.

Balázs Attilának, a könyv társszerzőjének fotói a tökéletességre törekedve adják vissza a tárgyak szépségét.

Őszintén kívánom, hogy sok, hasonlóan magas színvonalú, a nagyközönség számára is élvezetes kiadvány jelenjen meg a közeljövőben.