Buy books with your smartphone.
1 533 din.
Expected delivery time
14 workday.

Boko Haram - Nigéria szentségtelen háborúja testközelből

Atlantic Press Kiadó, 2017
  • 272 oldal
  • Kötés: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
  • ISBN: 9786155332821
Háromszáz diáklány elrablásával sokkolta a közvéleményt 2014-ben a Boko Haram nevű nigériai iszlám szervezet, melyet ma a világ legveszélyesebb terrorcsoportjának tartanak. Rémtetteikkel A banditák videóüzenete szerint a kislányokat rabszolgaként kezelik és eladják őket, de lehetnek köztük olyanok is, akik öngyilkos merénylőkként tűnnek fel Nyugat-Európa fővárosaiban. A közösségi médiában már külön hashtag (a közösségi oldalakon használt címke) született a lányok kiszabadításáért, amely a bringbackourgirls, vagyis hozzátok vissza a lányainkat nevet kapta. Talán ez is segített abban, hogy közülük sokan megszöktek, ám több mint százan még mindig a Boko Haram fogságában vannak.
Mike Smith az AFP francia hírügynökség közép-afrikai tudósítójaként éveket töltött Afrika legnépesebb országában, Nigériában. Tanúja volt a szervezet keletkezésének és felépülésének, több alkalommal járt a terroristák által elfoglalt területen is. Személyes tapasztalatok alapján, belülről mutatja be keletkezésétől napjainkig a mozgalom születését, vezetőit és cselekedeteiket.
A Boko Haram ma már az Irakban és Szíriában garázdálkodó Iszlám Állam afrikai szárnyaként mutatkozik be, és kegyetlenségben, ha lehet, még felül is múlja azt. Kikből áll, kikre támaszkodhat, és milyen célokat tűzött maga elé az afrikai kalifátus? Mike Smith könyve magyar nyelven az első részletes és hiteles híradás a Boko Haramról.