Dialógus és interakció

Néhány évtizeddel ezelőtt, ha megkérdezték, volna egy nyelvészt, hogy mi a szakmájához legközelebb áll6, vele legtöbb tokon problémát vizsgáló tudományág, bizonyára gondolkodás nélkül az irodalomtudományt, esetleg a néprajzot vagy a történettudományt választotta volna - annak ellenére, hogy a nyelv működéséről és változásáról akkoriban megfogalmazott tételéket is, talán még a múlt század gondolkodásából átöröklött minták hatására, át meg átszőtték a pszichológiai, s kisebb mértékben szociológiai jellegű érvek és utalások. Hasonlóképpen, ha akár csak húsz évvel ezelőtt ugyanilyen kérdést a pszichológusoknak tettek volna fel, a legközelebb álló társtudományok sorában nem valószínű, hogy a nyelvészet helyet kapott volna - annak ellenére, hogy a tudományos pszichológia úttörői, pl. Wundt vagy Brühler már világosan fölismerték e tudományok összefonódását. Ma egy hasonló kérdésre adott válaszban bizonyára sokkal nagyobb volna a rokonnak kijelölt társtudományok "szórása", s kétségtelenül gyakran szerepelne egymás mellett a nyelvészet, a pszichológia és a szociológia.
A tudományágak rendszere tehát abban az érteledben nagyon megváltozott, hogy egy-egy témát vagy jelenséget milyen elméleti közegbe illeszkedő fogalomrendszerrel, milyen tudományból eredő módszertani apparátussal lehet megközelíteni. Ez a fajta változás nagyon is természetes, hiszen a kialakult tudomások rendszere, illetve egy-egy időszakban az ismeretek szerkezete történeti képződmény, nem pedig valamiféle változatlan adottság. Azt pedig, hogy egy-egy korszakban melyik tudományágak állnak közel természetes módon egymáshoz, nem külső, felületi jegyeken alapuló besorolás dönti el, hanem az egyes tudományok fejlődésének belső logikája. Az egyes tudományágak témáinak, módszereinek és egymásra következő különböző elméleti változásainak a belső, természetes mozgásából, fejlődéséből következik, hogy az adott korszakban milyen tényeket, jelentségeket milyen tudományos fogalmi közegben lehet és érdemes vizsgálat alá venni.