Nyelv szavak nélkül - A protestáns misztika magyar megszólalásai a 17. század végén
- 415 oldal
- karton
- ISBN:
Az imádkozás évszázadokat átívelő rítus, amely minden vallásos ember életének része - de milyen szavakkal fohászkodtak a 17. század magyarjai? Ebbe is betekintést nyújt ez a kötet, amely két, 17. század végi magyar imádságoskönyv-fordítást vizsgál. Huszti Szabó István Paradicsomkertecskéjét (1698) és Szenci Fekete István Lelki nyugosztaló órákját (1680 körül)
az köti össze, hogy mindkét munka népszerű, 17. századi német nyelvű kegyességi prózát ültet át magyar nyelvre. A német források szerzőire jellemző, hogy nagyon egyéni nyelvet hoztak létre, amelybe a reformáció előtti misztikus szerzők szókincsét is beépítették, ezért is különösen izgalmas annak vizsgálata, hogy a magyar fordítók ezt hogyan ültették át saját nyelvükre. A monográfia, amellett hogy a művek szélesebb szöveg- és eszmevilágát is bemutatja, azok szoros olvasására is törekszik. Összességében is áttekintést ad a 17. századi magyarországi fordításirodalomról és az azokban megfogalmazott kritikai reflexiókról, majd ennek tükrében is vizsgálja a két részletesen elemzett művet. Ez már csak azért is fontos, mivel korábban a kora újkori magyar irodalom kutatásában a németről magyarra fordított kegyességi próza eddig igen kevés figyelmet kapott. A kötet mindazok számára izgalmas olvasmány lehet, akiket érdekel az imádság kora újkori története vagy a fordítás mesterségének több száz évvel ezelőtti gyakorlata.