Nagy góbé a székely (Erdélyi népi elbeszéllések, anekdoták ...)

A ​vidámság ragadós, tartják sokan, és miért is ne lenne az, ha van, aki terjessze, továbbadja? Hiszen nem olyan, mint a mesebeli liszt, amely elfogyott, mire a kukta markából a király tenyerébe jutott. Éppen ellenkezőleg: minél többen hallják, mondják tovább, annál többen mulathatnak egy-egy történeten, tréfán. A jó humorú embert kedveli környezete, amiért elűzi az unalmat, rosszkedvet, és megszépíti perceinket, napjainkat. Közösségi alkalmakkor közelébe húzódnak, netán éppen kedvébe is járnak, csakhogy ki ne maradjanak valami „jóból”. E könyv, a korábbi és friss gyűjtések válogatott anyaga is azért kerül az olvasó asztalára, hogy jókedvre derítsen, elűzze a rosszkedvet, az unalmat, vagyis felvidítson. Olyan anekdoták, népi elbeszélések sorjáznak itt, amelyek nem csupán szórakoztatnak, hanem már lejegyzésük előtt is – a szóbeliség részeként – embertípusokat tettek nevetségessé, rossz tulajdonságokat gúnyoltak ki, vagyis egy-egy nagyobb vagy kisebb közösség értékítéletét, kritikáját fogalmazták meg. Az általánosan elfogadott normákat megsértők ellen éles fegyverként használhatóak e történetek. Áthagyományozódnak a fiatalabb nemzedékekre, vagyis térben és időben is terjednek. És éppen az említett tér meg az idő a legjobb rostájuk: a nem kerek, csattanós történetek kihullanak az emlékezetből. Az újak pedig az éppen időszerű jelenségekhez kapcsolódnak, nem ritka esetben korábbi történet átalakításaként.