Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet + Tájak, falvak, hagyományok (két mű)

Dr. Kós Károly – Szentimrei Judit – Dr. Nagy Jenő: Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet. Kriterion, 1978 – 317 oldal.
Dr. Kós Károly Szentimrei Judit és dr. Nagy Jenő - Kászon és Szilágyság népművészetét tárgyaló műveiket követően - immár harmadik közös népművészeti tájmonográfiákkal jelentkeznek. Az eddig ismeretlen néprajzi tájunkat, a Kis-Küküllő vidékét elsőnek feltérképező és sajátos népművészeti dialektusát feltáró és bemutató munka népismeretünk újabb jelentős eredményének számít.
E tájunk népművészete természetesen nem "magától" lett: a helyi természeti és gazdasági, társadalmi és történeti feltételek mellett a környező néprajzi tájakkal való kapcsolatok alkotják azt a koordináta-rendszert, amelyben kialakult és amelyben értelmezhető. A népi alkotást itt is alapvetően meghatározó célszerűség, valamint a helyi anyagok és öröklött technikai ismeretek megszabta lehetőség mellett az elemző munka kimutatja az egykori vidéki kisnemesi és értelmiségi családok példája, illetve a sokszázados rendszeres iskolai oktatás szerepét is a nemesi és városi kultúra egyes elemeinek közvetítésében.
A különböző kapcsolatok, példák, hatások kimutatása azonban korántsem gyengíti a helyi jelleg erejét. Itt is érvényes, hogy minden átvétel sajátosan más lesz, mint eredetije volt, és hogy még az azonos elemek, egyazon mester termékei is más-más kapcsolatrendszerben egymástól különböző értelmet, sajátos jelentést nyernek. A vidék népművészetének kutatóit is az egyes elemek, motívumok számbavételén túl a belőlük összeálló együttesek érdekelték, mindenekfölött pedig a nagy kompozíció, Kis-Küküllő vidék népművészete.
Ezt mutatja be olvasóinak, a népművészet barátainak a három szerző legújabb munkája.

Dr. Kós Károly – Tájak, falvak, hagyományok. Kriterion, 1976 – 386 oldal.
E kötet - az 1972-ben megjelent Népélet és néphagyomány után - különböző tájakkal ismerkedő, falujáró útjaimon tett néprajzi megfigyeléseimet tartalmazza. Olyan feljegyzések, feldolgozások ezek, amelyek meghaladva lapjaink és folyóirataink felvevőképességét, a közlés egyedüli módjának önálló kötetben való egybeszédesük mutatkozott. A néprajztudomány alapvető sajátos módszere, hogy éppen mivel az élő népi műveltséget a megfelelő korok fejlődési eredményének tekinti, a részletesen és pontosan megfigyelhető, beszédes élő jelenségekből, adatokból indulva ki, ezek változatainak összehasonlításával, sokoldalú elemzésük és értelmezésük segítségével nyomul visszafelé a fejlődés vonalán, következtet az egyre korábbi formákra és létrehozó okokra, alakulásuk körülményeire. A tudomány adatokra, tények ismeretére, megfigyelésekre épül, ezeken alapul minden további elemzés, összefüggéseket feltáró vizsgálat, összefoglaló munka. Elegendő adat, tény ismerete híján a kutatómunka megtorpan, s az ennek dacára végzett spekulációk még ha hoznak is látszateredményeket, olyan károkat tehetnek a tudományos köztudatban, amelyeket esetleg csak nemzedékek munkájával lehet ismét helyrehozni. Elsősorban e felismerés késztet arra, hogy a népi hagyományok iránti közérdeklődés és a néprajzi kutatás örvendetes hazai fellendülése idején e kötetben tegyem közzé Fekete-Körös völgyi, hétfalusi, moldvai csángó, csíki, Dorohoi környéki vidékeken végzett megfigyeléseimet, abban a meggyőződésben, hogy ezek a gyűjtések épp adatközlő jellegük folytán hasznos szolgálatot tehetnek a kutatásnak. (Dr. Kós Károly)