Szeretettel vár Magyarország

Amióta vonattal vagy gyalog barangolva, szekéren, biciklivel, előbb stoppal, később ritkán ugyan, de autón járom az országot: egy kincsesházat fedezek fel. Kincsesházat nyilván tudják, valaha uralkodók építtettek, ott halmozták fel a vagyonukat.

Hát ilyen mesés kincsesház a mi országunk.

Láttak már árvalányhaj mezőt? Amikor éppen nyílik. Lengő, reszkető fehér füstcsíkok a ringó zöld mezőben. Vajtától nem messze egy szekérút visz arra. A helybeliek eligazítanak. Vagy Szatmárban a túristvándi vízimalom körül a tóvá szélesült öreg Túr partján a négy égerfa. Állj közéjük, s nézz föl az égre… S hallgasd meg Illés, az öreg molnár énekét.

Indulok délnek. Egy hortobágyi tanyán karcagi módra főzték a birkagulyást. Illatos füvekkel, izgató fűszerekkel tömött birkafej főtt a lében, vén csikós mesélt vacsora után. A csobolyó kézről kézre járt, aztán előkerült a citera is. Kakukkfű ontotta illatát, szerelemről énekelt egy csöndes juhász…

Kiskunhalas csöndes utcáján is ének állított meg. Egy régi kapualjban mulatott a jókedvű társaság. Akkor már tudtam milyen a pókháló finomságú halasi csipke – levélerezet, hajszálerek nem ilyen foghatatlanok, mint a halasi asszonykezek varrta, könnyeimet előcsaló csodák. De tarthatunk nyugatnak. A zalai dombok hajlatába, vagy a gombaillatú Göcsej erdeibe, ahol a dobronhegyi vendéglős főz olyan dödöllét, hogy a tíz ujjad megnyalod utána. A kustánszegi tó körül a nádas… fölfekszel a vízre, a mindenség van fölötted.

Folytathatnám, de mesélnek a könyv képei. Még jobb, ha a képek nyomán útnak indulsz utazó, s szépen, komótosan bejárod a kincsesházat, amit Magyarországnak hívnak.

Jó találkozásokat kíván: Schäffer Erzsébet