Dedikáció és mecenatúra Magyarországon a 17. század első felében

Közönséges szokásnak látom, nagyságos uram, hogy akik írásokat nyomtatásban kibocsátják, azt is megfontolják, kit kellessék azzal feltisztelni, vagy ki neve alatt kellessék kiereszteni írja Káldi György, közönséges szokásnak nevezve a könyv dedikáción keresztül történő szimbolikus felajánlását. A magyarországi nyomtatványok jelentős része egészen a 18. század végéig a szerzők kiadásában, de nem az ő költségükön jelent meg. A dedikációk adták az egyetlen lehetőséget, hogy a szerző nyilvánosan megszólítsa patrónusát vagy a mű megrendelőjét és kifejtse a kiadvány megjelenésével kapcsolatos (ön)reflexióit. Ez a munka arra vállalkozik, hogy a 17. század első fele magyar nyelvű könyvtermésének teljes körű vizsgálatával választ adjon arra a kérdésre, hogy az évszázados latin nyelvű nemzetközi hagyomány mellett hogyan alakul ki és fejlődik a dedikáció műfajának magyar nyelvű eszközkészlete, valamint hogy milyen támogatásban részesül az egyre erősödő magyar nyelvű irodalom, azaz a kérdést leegyszerűsítve kik, mit és miért támogattak??