Buy books with your smartphone.
2 153 din.
Expected delivery time
22 workday.

Középkori templomok Komárom, Esztergom, Bars és Hont vármegyében

MEDIA NOVA M, 2017
  • 150 oldal
  • cérnafűzött, keménytáblás
  • ISBN:

Ebben a könyvünkben négy történelmi vármegyének a mai Szlovákia területére eső része középkori templomait szándékoztunk bemutatni a nagyközönségnek. A könyv tulajdonképpen egyfajta folytatása a 2016-ban megjelent Pozsony vármegye középkori templomai című munkánknak.
A vármegyék és a korai egyházszervezet - a honfoglalást követően alakult állandó településeken - Géza, de főleg Szent István idején jöttek létre. Egészen biztosan Szent István idején jött létre a régió mind a négy vármegyéje: Komárom a Duna két oldalán, Esztergom a királyi székhely körül a Duna és a Garam összefolyásának vidékén, Bars a Zsitva jobb partján és a Garam alsó folyásának mindkét partján, Hont pedig az Ipoly és mellékfolyói, a Selmec és a Szikince vidékén. (Az utóbbi két megye nevét is nagyon valószínű első ispánjáról kapta, hisz Bars és Hont korabeli személynév.)
A régió mindegyik temploma még a középkor elején épült, alapvetően román, kisebb mértékben gótikus stílusban. Ezek nagy része azonban a török megszállás idején elpusztult (a bányavárosokat kivéve), vagy romos állapotba került, felújításukra többnyire azonban már az új stílusok (barokk, klasszicista) jegyében került sor. Ebben a könyvben annak a több mint harminc templomnak, kápolnának a leírását adjuk, melyek több-kevesebb román, illetve gótikus elemet megőriztek.