A humanista Janus Pannonius és Mátyás könyvtára
- 220 oldal
- kemény kötés
- ISBN:
Mátyást uralkodásának első felében lefoglalták a török ellenes háborúk és hódítások. Hírnevét egyrészt az oszmán expanziós törekvések visszaszorításával, másrészt budai udvarának humanista központtá alakításával vívta ki. A fiú, aki elnyerte a koronát, dicsőségben uralkodott több mint 30 éven át, szuperhatalommá tette országát és páratlan kulturális fellendülést indított útjára. Európa hírű könyvtárának létrehozásában kimagasló szerepe volt nevelőjének, Vitéz János kancellárnak és Janus Pannoniusnak, a pécsi püspöknek, aki itáliai bevásárló körútjai során nemcsak a király, hanem maga számára is vásárolta/készíttette a könyveket. Az Itáliában tanult Janus Pannonius/polgári nevén Csezmicei János a Hunyadiak korának és egyben a magyar humanizmus kiemelkedő alakja, az első magyar lírikus, a hazai latin nyelvű humanista költészet megteremtője: először írt a magyar tájról, édesanyjáról, mesteréről, barátairól, betegségéről, Mátyás király háborúiról...Több, mint 400 verset írt latin és görög nyelven (utóbbiak lefordítása még várat magára), sőt prózákat is. Mátyás trónra lépésének évében tért haza. Janus költészete nyomán megszületett a magyar humanista líra: legérettebb gyümölcseit lírai epigrammáiban, főként elégiáiban hozta Magyarországon. Janus a pécsi püspökség mellett különböző funkciókat, diplomáciai feladatokat töltött be a királyi udvarban. Mátyás király ellen a főurak lázadásához csatlakozott nagybátyjával együtt, mivel nem értett egyet Mátyás király nyugati hódításaival abban a korban, amikor délről a török fenyegetése állandó volt. Mátyás udvarában Attila-kultusz dívott, így Janus munkásságában fellelhető a hun öntudat, amely nemzeti önérzetében jelenik meg. Kegyvesztetten halt meg. Janus a humanista világi líra megteremtője és legkiemelkedőbb művelője, az első magyar költő, aki világhírnévre tett szert. Egy-két évtized alatt a török játszi könnyedséggel leigázta Magyarországot, amely nagyhatalomból prédává vált kiszolgáltatva az oszmán szultánoknak és a Habsburg császároknak. A történelem nagyon kevés példát ismer arra, hogy egy erős és gazdag állam ilyen gyorsan hulljon szét. Az Appendix rész a világháborúk poklát megjárt két szomorú sorsot mutat be.