Ragadozó madarak

Részlet a kötetből:


"Jeff Ballard kedvetlenül nézett körül az alacsony kis falusi ház szobájában. Szürke szemében csüggedés és reménytelenség volt. Vigasztalan látványnak érezte a nyers téglapadlót, az alacsony, régi kőkemencét, melyben a szürke hamu alatt néhány darab tőzeg parázslott, a fölötte függő kormos üstöt, meg a fazekakat, a festetlen puhafapolcon a falnál.
A dartmoori ingovány környékén ilyen volt valamennyi ház, sőt ez talán még nagyobb, szebb és tisztább is volt a többinél. De Jeff elviselhetetlennek érezte benne az életet.
- Elég volt! - mondta ki hangosan a gondolatát. - Nem birom tovább! Itt hagyok mindent és elfelejtem még azt is, hogy itt születtem valaha. Soha nem lát engem ez a környék többé!...
Odaállt a nyitott ajtóba, kitekintett a végeláthatatlan, mocsaras tájra és felsóhajtott. A távoli domb mögül a dartmoori fegyház hatalmas gránitfalai emelkedtek az ég felé.
- Pedig mennyire szerettem itt lenni valaha... de akkor otthonom volt... nem kellett meghúzódnom ebben a kis tanyai vityillóban... Most itt vagyok egyedül, mintha számkivetésben élnék s legfeljebb a rabokat láthatom, mikor a tőzegtelepre viszik őket. Óh, ha nem vették volna el tőlem az anyám házát... Nem birok igy élni itt. Elmegyek...
- De hová?...
Jeff fölrezzent. Meghökkenve nézett körül, hogy ki szólt... És a konyha nyitott, alacsony ablakának keretében most üde, fiatal női arc jelent meg."