Bardo

Szerdán haltam meg. Az ember lánya nem gondolná, hogy szerdán fog meghalni, én legalábbis nem gondoltam. A baleset gyorsan kiröpített a testemből, nem fájt semmi, nem volt dráma. Néztem a kicsavarodott végtagjaim a kocsi roncsai között, és csak figyeltem. Aztán pár pillanat múlva rám tört a pánik. A kutya! Édes Istenem a kutya! A csomagtartóba szorult szegény, de élt. Közelebb próbáltam menni hozzá, leginkább úsztam a levegőben, és ő észre is vett. Rémült volt, de csóválni kezdett. Ha lett volna mivel, biztos elsírom magam, úgy örültem, hogy nem esett baja. Nem bírtam elszakadni tőle, amíg meg nem érkeztek a mentősök, és sokkal később a rokonok. Mikor láttam, hogy biztonságban van, hirtelen minden eltűnt. Se kocsi, se mentő, se kutya, se emberek.
Ott kezdődik ez a könyv, ahol a földi élet végződik. Fordulatokban gazdag, inspiráló történeteiben két dolog közös: mindegyik a másvilágon játszódik, és mindet ajándékba kaptam. Jó lenne azzal büszkélkedni, hogy az összes szereplőt, fordulatot és minden megrendítő részletet én találtam ki, de ez nem így van. Éjjeleken át jártak hozzám a múzsák hosszú éveken keresztül, hogy láthassam, amit most Ti is olvashattok a könyvem lapjain. Hálás vagyok a sorsnak, hogy hozzám jöttek, és remélem, elégedettek a végeredménnyel.
(a szerző)";