A félelem dicsérete - Próza, Esszé, Kritika

FÜLSZÖVEG
Ki voltam én?
Bűnnek tudója kezdettől fogva. Nem volt gyermekkorom. A bizonyosság, minden korok leplezetlen igazsága, úgy élt benne, úgy mozgott benne, mint anyjában a magzat, mint a szájamban a nyelvem - tökéletes öntudatlansággal. Fogalmam nem volt róla, mi a helyes, de mindent tudtam, ami helytelen.
És megítéltem.
És közben láttam. És újra láttam! Csecsemőarcomból egy bűnöző pillantott a világra: tipikus bűnözőszem: az irtózatról konokul hallgató, és pillantás, amely minden teret cellává változtat maga körül; kínvallató cellává, és ez a hely mindig azonos egyébként az elkövetett gaztett színehlyével is. Cinkosság a létezésben: leírhatatlan együvé tartozás. HIdeg közönyű cellafalak. De ember lángol a cellában! Pohárember. Országember. Apaember, anyaember. Irgalomért ordít, a szemem előtt ordít az irgalomért bestiális konyhafényben égő szülőházam, a lét. Elkövettem. Tagadom. Hangosan hallgatok: ordítok. Látásomban a bűnöm: látásomban látja magát a lét.
Létemben a bűn.