A rövidtávfutó maratonja

A kortárs magyar irodalom a mai napig adós a kommunizmus bűneinek bemutatásával, egyéni sorsokon keresztül, a szépirodalom eszközeivel. A megjelent művek, filmek, drámák az 1956-os forradalmi eseményekre és az azt követő megtorlásokra összpontosítanak, azt a hamis képzetet keltve azokban, akik nem felnőttként élték át a korszakot, hogy a vidám barakk mindenki számára az volt. Hisz azok, akik ellenálltak vagy nem voltak képesek együttműködni a rendszerrel, titkaikat a sírba vitték, s legtöbbször még a családtagok sem tudtak a meghurcoltatásaikról. E könyv főszereplője, Tamás azon kivételek közé tartozott, akik haláluk előtt fontosnak tartották kimondani az igazat. Azt, hogyan sikerült a '60-'70-es években Magyarországon egy ígéretes sporttehetséget kiiktatni a "normális" emberek társadalmából azért, mert nem volt képes igent mondani. Környezete ezért bolondnak hitte, pedig ő beavatott volt. Tamás története ugyanakkor egy sírig tartó szerelem krónikája is, hisz a diktatúra gyakran gátlástalanul felhasználta vagy szétzúzta az emberek legbensőbb érzelmeit. A hiteles történetben az olvasó nemcsak a kádári konszolidáció időszakába nyer bepillantást, hanem a kilencvenes évek zavaros, útkereső korszakáról – a "rendszerváltás" hajnaláról – is képet alkothat egy külföldi fiatal lány hányattatásain keresztül, a magyar fővárosban. S a két különböző korú és neveltetésű csalódott ember találkozása, összezártsága, egymásra utaltsága, vitái rávezetik az olvasót arra, hogy a földrajzi határok lebontása nem elégséges. Az emberek között mesterségesen felállított kerítések ledöntése sokkal fontosabb ennél.