Hupota hihetetlen kalandjai erdőn-mezőn

"Üres volt már néhány megszokott hely, amikor hangos köszönéssel egyre közelebb és közelebb jött valaki. Ki tudja a reggeli munkaértekezlet vagy valami más teendő foglalta le az összes munkást, de pillanatnyilag a csarnok visszhangzott az érkező köszönésétől. - Jó napot! - Jó reggelt! - Halló, van itt valaki? - Kérem, válaszoljon! Talán megelégelte saját hangját, mert csendben folytatta felderítő útját. Sorra elhaladt a bent maradt traktorok közt. Továbbra sem tartóztatta fel senki és semmi a nézelődésben. Akadálytalan útja során mindent megnézett, így jutott el kistraktorhoz, aki mi tagadás, öregesen szunyókált. Éppen ezért fogalma sem volt a látogatóról. Szeretetteljes érintés az egyik sárhányón, egy másik a lámpáján, ismerősnek vélt lapogatás a kormányán. - Most már aztán megnézem magamnak ki az, aki ilyen korai órán engem kényeztet - gondolta kistraktor. így is tett, óvatosan kipislogott, aztán már ragyogott az arca, sutba dobta minden megfontoltságát. Géplelke újra élt! "