Buy books with your smartphone.
€29.36
Free delivery
Expected delivery time
30 workday.

isten

Fiatal Írók Szövetsége, 2017
  • 100 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9786068118505
Varga László Edgár debütkötete egyfajta fejlődéstörténet volt, formai tekintetben véve is, hiszen hosszas munkafolyamat eredményeként állt össze. De ez egyáltalán nem volt zavaró, mert amúgy is egyfajta fiatalkori bizonytalanságot, érési folyamatot, személyiségfejlődést ábrázolt vagy legalábbis érzékeltetni, nem mulasztva el a költőelődökre való folyamatos utalást, vendégszövegek alkalmazását vagy inkább parafrazálást. bejárónőm: isten című második kötetében folytatja az intertextuális utalásokból építkező szövegek írását, és az elkezdett fejlődéstörténet ábrázolását is. Líráról lévén szó, ez az "ábrázolás" csak áttételesen lehetséges, hiszen nem verses fejlődésregény ez, ám ez az alaptéma, a felnőtté éréssel kapcsolatos gondolatok, érzések megjelenítése folyamatosan visszatér a különböző versekben. A kötet a felnőtté vált férfi tisztánlátására, illúzióktól mentes gondolataira fektetné a hangsúlyt, így az irónia, és esetenként a keserű szájízű sorok több helyen is felütik fejüket.