Tereptárgyak, jósjelek

Varga Imre erősen elvonatkoztató és asszociatív jellegű gondolati költészete a konkrét tárgyi valóság és a lélek mélyéről fölfakadó sejtelem pólusai között feszül, azaz terelőtárgyak és jósjelek kerítik be ezt az első pillantásra ziláltnak tetsző versvilágot. A bipolaritás adja a versek feszültségét, és a folytonos kettősséget a költő olykor tipográfiai eszközökkel is hangsúlyozza, kiemeli, vastag betűvel szedve szerepelnek az ide-oda mozgásra utaló névutók, mutató névmások: a kívül-belül (a fal kívülről), az ahonnan-ahová (a domb végtelenje). A költő rendre utal a látható és az eltakart valóság különbözőségére (takarják a valóbbat; az öröm napszaka; mederben; Sírja, menedéke stb.), a dolgokban feszülő rettenetes és fölzaklató ellentmondásokra (a nevem; szóról szóra lépdelsz; megnyit, bezár stb.). A glóbusz és a lét ellentéteit, ellentmondásait ábrázoló költészet a tárgyánál fogva eleve dinamikus, ezt csak fokozza a neoavantgárddal harmóniába hozott - olykor látens, olykor kifejezett - kritika, a szabadon kezelt formaelemek laza kötöttsége (Weöres-haikuk; dallamában kitágul; földbeszéd; tereptárgyak, jósjelek stb.), ugyanakkor egyáltalán nem idegen Varga Imrétől a minden kötöttséget áthágó forma, a grafikai jelek versszövegbe építése vagy képvers alkotása (furulyán a szél; DZSIZEJ; A kő hangja stb.). Vagyis a költő szabadon "ingázik" - maga is oda-vissza jár - pályakezdése kötetlen formái, önnön avantgárd hagyományai, valamint a tanult, ellesett formai keretek, a mesterien, de sosem tolakodón alkalmazott sor- és rímszerkezetek között. Ami viszont állandó eleme, konstans része költészetének, az a léttörvények keresésének elszántsága, a világot mozgató nagy erők fölfedésének és ábrázolásnak eltökéltsége. Ez az akarat sokszor olyan erős, hogy a költői nyelv a gondolat vágtája mögött lemarad, ezért "kapkodó", töredezett-hiányos, olykor elharapott félmondatokból szövődik össze a versbeszéd. Ilyenformán az eleve adott elvonatkoztatást, gondolattársítást tovább nehezíti az olvasó számára a stiláris rébuszok megfejtése, a nyelvi hiátusok kitöltése. Végül mégis kialakulhat az olvasóval közösen létrehozott beszédfolyamat, az egymás intellektusára építhető diskurzus: "Hogy dalol abból / a tagolatlan sötétből / Mindenre annyi szó / Mennyi változat / az egyre". ; Varga Imrének az 1990-es években keletkezett szabad, ritmikus és prózaversei a létértelmezés intellektuális kötelezettségére figyelmeztetik az - igényes, művelt verskedvelőket.