Nárcisz vagy a' gyilkos önn-szeretet

„Szellemes és lenyűgöző filológiai apparátussal megírt tanulmányában a fiatal Kerényi Károly cáfolja először a Nárcisz „autentikus” klasszikai eredetét, s inkább a késő barokk operai párhuzamokban vagy a pásztorjáték műfaji hagyományaiban jelöli meg Ungvárnémeti drámájának előzményeit. De Kerényi sem jár el másképpen, mint a cáfolni vágyott közhelyes recepció, hiszen Kerényi az antikvitást egy másik lehetséges korszak-kontextussal lecserélve igyekszik a dráma kánoni helyzetét legitimálni. Így tesz utóbb a recepciónak az az iránya is amely a 18. század végi műfaji-dramaturgiai párhuzamokat említi, Szentjóby Szabó László Pántlikáját vagy Révai Miklós Az áldozat című játékát (ez utóbbiból jön például a felvonások „nyílás” elnevezése). Kevés olyan értelmezése van a Nárcisznak, amely közvetlenül az 1816-os irodalomtörténeti kontextusból indulna ki. Ungvárnémeti művének anakronisztikus műként való megítélése, a Nárcisz olvasásalakzatainak a megjelenés irodalomtörténeti előidejébe való visszahelyezése egyértelműen azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a magyar koraromantika esztétikai közegéről, olvasásmódjairól tudunk meg keveset. Így azt az irodalmi mechanizmust sem értjük meg, amely a kánon szélére vagy az alteritásba szorított egy olyan drámát, amely kétségkívül nem bővelkedett a magyar színműirodalom később elfogadottá vált drámaköltői eszközeiben, de olyan fontos művészetelméleti problémák felvetésére adott (volna) lehetőséget a 19. század magyar irodalomtörténete számára, amely az európai „romantikák” mindegyikében jelen van, s ami éppen ezért a magyar romantika-értésből nagyon is hiányzik. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül sem a műfaji párhuzamokat, sem Ungvárnémeti pályakezdésének vagy „patakias” iskolai műveltségének, irodalmi nevelődésének és ízlésének irodalomtörténeti tényeit, ez azonban nem jelenheti azt, hogy az 1816-ban kiadott művet – amelyet éveken át javítgatott, s amelyen Ungvárnémeti szavával a „reszelő” is dolgozott eleget – csak a 18. századi irodalmi ízlés szerint ítéljük meg.” Hermann Zoltán irodalomtörténész 1967-ben Kalocsán született. A Károli Gáspár Református Egyetemen és a Veszprémi Egyetemen tanít. Önálló kötete Szövegterek címen jelent meg a Veszprémi Egyetemi Kiadónál, 2003-ban. Hansági Ágnessel közösen adta ki az Újragondolni a romantikát. Koncepciók és viták a XX. században című romantikaelméleti szöveggyűjteményt 2004-ben. A Ráció Kiadó két tanulmánykötetének – Mozgó Világ. Tanulmányok a hatvanéves Kulin Ferenc tiszteletére és az „egy csonk maradhat”. Tanulmányok az 1920-as évek magyar irodalmából – szerkesztője.