A Falánk Fű

Legyen a vers a véred, legyen a vers a szenvedélyed! Valahogy ez jutott eszembe, a Falánk fű olvasása közben. Nem tudom, miért ír az ember verseket, és azt sem tudom, hogy miért rajzol. Ebben a haszonelvű világban olyan nevetségesnek tűnik. Talán. Talán addig, amíg az ember nem olvas jó verseket, és nem vágják agyon a képek. Mer' az jó. „Bóditsd el az agyad", írja Kovács Dániel, és miközben ezt a könyvet olvasom, és nézem, elbódulok. Említhetném itt Rimbaud-t, Shakespeare-t, Adyt vagy akár Szabó Lőrincet, de nem teszem. A képeket nézve, ahogy „egy örvény az égen habot forgat", az őrületbe révedő Blaket, de nem teszem. Legyen a vers a véred, legyen a vers a szenvedélyed. A bódulattól nyúlzúzát akartam csinálni párolt tyúkhúrral. Lehetetlen, de éreztem az ízét, az illatát.
Olvassák el ezt a könyvet.
Jó egy kicsit hazárdírozni is. Titkok nélkül nincs értelme az életnek.
Vagy ahogy a költő írja: „Törj fel! Lapot kaptál, játszanod kell!"
Ficsku Pál