Kinél az ítélet?

Ismertető: A küllemében rendkívül elegáns, színében visszafogott, kemény kötésű, karcsú kötet hátsó borítójáról egy nem kis meglepetést okozó, feleannyi éves ifjú hölgy árasztja széles mosolyát. E női csalafintaság életrevalósága aztán egész versfüzérén, gyöngysorán átalível. Már a kötetindító vers is jelzi múlt és jelen, emlék és valóság keserédes koktélkeverékét: „Tegnap pillangók, / csapongó lepkék, / mára vérüket / hullató / magányos esték.” (Így kezdődik) Következő verse pedig nem ars, hanem Harc poetica: „Én azoknak írok verseket, / akik nem olvasnak engem.” - Az Eszter-versek némelyike szünetet, csendet, alámerülést óhajt, esdekel. „Elfogy az ember. / Halványul minden csókkal, / tünékeny nyárból kikopik; / sétál folyókkal, trógerokkal, / alászolgál és távozik.” (Összegzés) - A kötet utolsó harmadában olvashatók a Miska-versek. A szeszélyes és hűtlen költőszerető iránti szerelem újra és újra rőzselángos, parázsos strófákat terem: „Súgom, gyónom fűnek-fának / elszerettelek / húsommal és nedveimmel / elkevertelek.” (Esti égen) Nyílt titok, hogy Ladányi Mihályról, a hatvanas–hetvenes évek villonian hetyke, feleselő, az akkori hatalmasoknak – és önmagának is – oda-odamondogató költővagabundusról van szó, akit az amnéziás utókor méltatlanul elfeledett. - Az időközben hatodik évtizedében gyalogoló múzsa, költő(nő) szikár, tömör és őszinte verseit olvasva szüntelenül azt érzem, hogy szótára, lelke egyedi. Igen: megéltsége, miként megszólalása is, hiteles. S ezt Dienes Eszter is jól tudja magamagáról: „Tudom, hogy sorsom / kőkemény, / tudom, a remény / költemény.” (Tudósítás) - Keressék és szeressék a Dienes Eszter-verseket, ahogyan én. (Gittai István) - További ismertető: "Belelapozás".