Arccal a földnek - Dedikált

(Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – 2006. április 20.) Még csak 14 éves (1954) volt, amikor Hazafelé című verse megjelent a Fejér megyei napilapban. Középiskolás éveit a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban töltötte. Már a sárkeresztúri iskolában a fiatal fiú kezébe került az Irodalmi Újság, a Csillag és az Új Hang, tehát igen korán olvasta az irodalmi sajtót. A gimnáziumban egyre inkább elmélyült érdeklődése. Az 1956-os forradalom történései megragadták. Verset is írt, de - szerencséjére - nem közölték. Részt vett több megmozdulásban, például a megyeszékhelyhez közeli Csórra élelmiszert és ruhát vitt, és gyűjtött a Pesten küzdőknek.1958–59-ben Budapesten segédmunkásként, 1961–62-ben Bokodon az erőmű kultúrosaként dolgozott, majd 1964-ben az ELTE Bölcsészkarán végzett, magyar - könyvtár szakon. Egyre közelebb került az irodalmi élethez, az 1960-as évek közepén része van a Tiszta szívvel című antológia megszületésében. Verseit az Új Írás és a Napjaink közölte, s csakhamar kialakult az a szellemi közeg, amely a "Hetek" néven lett ismert a magyar költészetben. Bellán kívül ide tartozik Ágh István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon. Az ő számukra a József Attila-i hagyomány épp oly fontos mind morális, mind esztétikai értelemben, mint a közvetlen elődjüknek tekintett Illyés Gyula, majd Nagy László vagy Juhász Ferenc lírája. Közöttük Bella István költészetében különösen fontos a népköltészeti hagyomány, az archaikus nyelv valamint a modern, huszadik századi irányzatok együttes hatása. Értéket jelent a nyelvteremtő erő, a dal folyamatos jelenléte. Bella István 1. verseskötete, a Szaggatott világ 1966-ban jelent meg. 1968–69-ben Lengyelországban volt ösztöndíjas. Az 1970-es évek közepéig költészetében a dalforma az uralkodó, később töredezettebb, kihagyásos szerkezetek jelentek meg nála. Kedvelte az archaizmusokat, a folklórt, az önfeledt szójátékokat, a rokonértelmű szavakat. 1971–1977 között Bella István üzemi újságíró a Magyar Papírnál, s 1975–77-ig a Papíripari Vállalat népművelője. Ám volt könyvtáros is a Ganz-Mávagnál, s főszerkesztő a székesfehérvári Városi Televíziónál az 1990-es években. 1978–91-ig dolgozott az Élet és Irodalom szerkesztőségében munkatársként, főmunkatársként, majd rovatvezetőként. Tagja volt az Árgus című folyóirat szerkesztőségének, 1994–2000-ig pedig munkatársa a Magyar Naplónak. A rendszerváltás után pedig a Beza Bt. keretein belül könyvkiadással is foglalkozott. A Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.