Casanova, A zongora árverése és más történetek

Vári Attila első (és sikeres) novelláskötete, A véges nap, 1967-ben jelent meg a Forrás-sorozatban. Akárcsak az ott közölt írásokban, ebben az öt év után közreadott könyvben is Vári „oldott anyaggal” dolgozik; az elbeszélések egy részének medrét, folyását egyaránt az emlékezés határozza meg – egyfajta világlátás „életrajzi” igazolását fedezhetjük fel ezekben a vallomásokban –, máskor valós elemekből rak össze groteszk-fantasztikus történeteket, hogy legreálisabb emberi gondjainkat, igazságainkat keresse és villantsa fel ezeknek az elemeknek az új viszonyában; s bár Vári nem moralista, valamiféle (akár történelmi) tanulság mindig kiérződik, ha nem is fogalmazódik meg.
A „sárkányölő” gyermekeket, a munkát és szerelmet próbálgató kamaszokat, de a toronyba gondolkodni bezárkózott harangozót s a népmesei motívumokból összeszőtt jegenye-embereket már-már fanatikus igazság- és tisztaságvágy űzi, hajtja; az eszményihez méretkezik „hős” és író egyaránt. És Casanova, a kényszerűségből kitalált lovag is egykori reális mintája fölé tud nőni a keresésben. Várinak ebben a novella-láncban sikerült gondolati prózává nemesítenie a „széphistóriákat”. Mert Vári Attila számol az olvasmányosság igényével, s hogy ezt sikerül kielégítenie anélkül, hogy lentebb szállítaná a mércét, az javarészt sziporkázó fantáziájának, szép, tiszta magyar nyelvének is köszönhető. Ismertető: "Belelapozás".