-mondta Gabes -magyarázta Gy.Bence

Nocsak... Faramuci egy krapek különben, valami öreg nővel él, elég sokat piál, nem talált egy kislányt magának... A Mezőn nem csodálkozom, annak a krapeknak semmmi nem jó itt nálunk, és minden szép, ami Nyugaton van...
A szociográfiai, szociológiai tanulmányairól ismert szerző ezúttal regénnyel jelentkezik. Természetesen nem tagadja meg önmagát: regénye rendhagyó tartalmában s formájában is. A hagyományos cselekményt, konfliktust itt hasztalan keresi az olvasó: helyette Gy. Bence szociológus és Kulcsár Gábor (Gabes) több éven át tartó beszélgetését és magneofonszalagra rögzített nyilatkozatokat talál. A beszélgetés oka - vagy inkább ürügye -, hogy Kulcsár Gábort egy jó szándékú határozat alapján, különböző vizsgák és vizsgálatok után kiemelték a munkapadok mellől, s egyetemre küldték, hogy majdan értelmiségiként, "káderként" térjen vissza korábbi környzetébe. Az olvasó úgy vélné: Berkovitsot (Gy. Bencét) csupán ez a váratlan és véletlen fordulat érdekli. De kiderül: bármennyire egyedi is Kulcsár Gabes esete, mégsem tekinthető rendkívülinek. A csöndben, szinte észrevétlenül lezajlott esemény mögött, ugyanis országos, sőt korszakos jelentőségű, nemegyszer ellentmondásos tények rejtőznek, kivált ha tudjuk, hogy a múltat a kaotikusnak tetsző jelennel, az információáradat sokkoló hatású jelzéseivel kell egybevetnünk ahhoz, hogy megsejthessük a jövőt. Azt a jovőt, amely már az értelmiségi Gabes ideje. A szatirikus hang, az önirónia, a kétely emiatt is nélkülözhetetlen Berkovits számára. Regényének - ellentmondásos módon - ez adja meg a hitelét.