Párizs, 1913

Jellegzetes arcú, kissé dadogó beszédű konferanszié a függöny előtt – így él emlékezetünkben, a kezdetleges filmkockák jóvoltából Nagy Endre,
a magyar – pontosabban: a pesti – kabaré atyja. Pedig ő nem csupán a színpadon, élő szóval alkotott jelentőset. Író, újságíró, színpadi szerző, a Nyugatnak kezdettől, 1908-tól munkatársa, Adynak, Biró Lajosnak Nagyvárad óta jó barátja. Első kabaréját, a Modern Színpadot is épp ebben az évben indítja útjára, és elképesztő sikereket ér el úttörő műfajával, ahol a szellemes, ironikus bevezetőt neves írók tréfás jelenetei, versei, kupléi követik. Cseppet sem emlékeztet Bécs, Berlin, sőt Párizs lokáljainak repertoárjára.
Erről is meggyőződik az író, mikor 35 évesen, már sikeres, családos emberként nekivág párizsi kalandjának. Majd egy évet tölt a francia fővárosban, lakást bérel, feleségét, gyermekeit maga után utaztatja, csaknem kastélyt vásárol Malmaisonban – miközben a felszínen csillogó estélyek, szalonok, opera világán túl minden erejével igyekszik beilleszkedni a város valóságos mindennapjaiba. Végül be kell lássa, hogy az ott élők készséges udvariassága, könnyed modora másokkal szemben csak egy bizonyos határig tart. Ott egyszer csak fal emelkedik az „idegen” elé, amin ő, a kívülálló képtelen áthatolni.
Az izgalmas útirajz Párizs 1913 címmel, az élmények leülepedtével, 1935-ben az Újság hasábjain, folytatásokban lát nyomdafestéket.