Armance-Lamiel

tendhal nem kezdő író, amikor az Armance napvilágot lát – előbb már tucatszámra közölt művészéletrajzokat, esztétikai műveket és útleírásokat –, mégis ez az első próbálkozása azzal a műfajjal, amelyben igazán nagyot alkot: a regénnyel. S ez a mű válik egyszersmind legtitokzatosabb írásává is. Nemzedékek találgatták, mi lehet az a fájdalmas titok, amely visszariasztja a szép, gazdag és jellemes Octave-ot a szerelmi boldogságtól. Stendhal az egyik levelében nem hagy kétséget Octave impotenciája felől, de az értő olvasó ebből a tragikus történetből, a restaurációs Párizs szalonjeleneteiből egy elaggott nemesi osztály tehetetlenségét és életidegenségét is kiolvassa.
A magyarul először megjelenő Lamiel-ben írója már a „polgárkirályság”, a francia polgári fejlődés széles körképének megfestésére akart vállalkozni. A mű, noha befejezetlen maradt, képet ad arról az eszes, cinikus, törtető, bár nem tisztességtelen lányalakról, akikben Stendhal – följegyzései szerint – a Vörös és fekete Julienjének női megfelelőjét kívánta megalkotni.