A gyönyör

ELŐSZÓ
Részlet:

Az esztendő édesen haldoklott. Szent Szilveszter napja valami fátyolos, lágy, aranyos, szinte tavaszi langyossággal ömlött szét Róma egén. Az utak mind népesek voltak, akár egy májusi vasárnapon. A Piazza Barberinin és a Piazza di Spagnán nagy összevisszaságban haladtak a fogatok s a két térről a folytonos, zavaros moraj elhatott a Trinita de Monti-ig, a Via Sistináig s tompítva hatolt be a Palazzo Zuccari szobáiba.
A szobák lassankint megteltek azzal az illattal, amelyet a vázákban álló friss virágok leheltek. A kristályserlegekbe tömött, nagy rózsák voltak meritve, melyek gyémántos liliomképen kitárulva, finoman emelkedtek felfelé aranyos szárukon. A serlegek hasonlóak voltak azokhoz, melyek a Szűz megett állanak Sandro Botticelli tondóján a Borhese képtárban. És nincs a serlegeknek egy fajtája sem, mely előkelőségre nézve fogható volna ehhez az alakhoz: a virágok mintha lelket nyernének ez átlátszó börtönükben s minden másfélénél jobban nyujtanák egy vallásos áldozat vagy szerelmi ajándék képét.