Ut a szabadba I-II.

238+174 Kötés: Aranyozott gerincű kiadói vászonkötés - enyhén kopottas.
Méret: 130 mm x 190 mm
A német irodalom mult századvégi bécsi renaissance-ának egyik legérdekesebb, legsokrétübb és legszínesebb egyénisége Arthur Schnitzler. A modern Bécsnek ez a legdivatosabb és talán leghangosabb sikerű irója körülbelül középütt áll a bécsi pleyad két legkomolyabb tehetsége: Hermann Bahr és Hugo von Hofmannsthal közt. Az ötletes fordulatosság, a késett bécsi rococo örökségképen ottragadt, szinte már stereotippá merevült gráciája, az izlés és az artisztikumra való hajlandóság, a szellemes játék az egymásba kuszálódó cselekménnyel, a vonzódás melodramatikus hangulatokhoz, mindez közös vonás Bahr és Schnitzler között. Viszont a neoromantikus hajlandóságok, a dekoratív szépségek keresése, az itt-ott elvitázhatatlanul mélyről buzgó költőiség Hofmannsthal felé lendítik Schnitzler müvészetének vonalát. Elválasztja azonban mind a kettőtől az iróniának, a szelid szkepszisnek, a gyakran kisajgó keserűségnek az a mellékize, amely Schnitzlernek csaknem minden munkájában ott érzik. Valami kettősség van Schnitzler lényében, valami kettős világítás különös clair-obseur-je ömlik el minden alkotásán, aminek nyitját Schnitzler származásában kell Keresni. Schnitzler bécsi iró és mint ilyen, otthon érzi magát abban a világban, amelynek az Anatolben és a Reigen-ben olyan mesteri rajzát adja, de mint zsidó mégsem tud egészen szabadulni attól, hogy a másfajta idegenségét ne érezze, s a szkepszisz hüvösségével ne közelítsen a dolgokhoz. Schnitzler csaknem minden irodalmi műfajjal megpróbálkozott, még pedig csaknem egyformán nagy sikerrel. A Reigen groteszk erotikájától a Beatrice fátyolának romantikus tragikumáig a dráma egész skáláját végig játszotta. Irt verset, hosszabb-rövidebb novellát és végre kisérletet tett a regény terén is. Az Ut a szabadba a kitünő bécsi iró egyetlen nagy regénye, amelyben egyéniségének kettőssége is a legélesebben nyilatkozik. A regény a háboru előtti Bécset mutatja be, a bécsi lélek bravuros biztosságu helyismeretével; ez a bécsi iró munkája, de megszólal még pedig ezuttal leplezetlen nyiltsággal a zsidó iró is és a regény problémahátterévé az ausztriai zsidókérdést teszi. A regény magja egy szerelmi történet a müvészi hajlandóságu Wergenthin báró és egy szeretetreméltó okos polgárleány közt. Mind a ketten keresztények, de a muzsikusbárót ezer érzelmi szál füzi a bécsi zsidóvilághoz és az iró szinte boszorkányosan állitja be ennek az érzelmes, sőt meginditóvá fejlesztett szerelmi történetnek keretébe a zsidó Bécsnek csaknem valamennyi tipusát s veti fel a zsidókérdés megoldásának csaknem valamennyi kehetőségét. A zsidó Schnitzler nem szenvedélyes, még csak nem is elfogult a kérdéssel szemben, sőt igyekszik teljesen tárgyilagosnak látszani, csak éppen a keserüségét nem tudja mindig leplezni. Másrészt azonban csak felveti, de meg nem oldja a problémákat, csak a szempontokra világit rá. Regényem amelyet gyönyörü tiszta nyelve, világossága, szinessége amugy is élvezetes olvasmánnyá tesz, igy is csupa érdekesség, kivált ma, mikor a zsidókérdés nálunk is a közélet legelsőrendü problémájává lett és Schnitzler, az ausztriai zsidókérdés alapos ismerője, izgató szempontból világit rá a maga bécsi transzparensén át, ami problémáinkra is, ami regényét a legaktuálisabb mai könyvvé avatja.