Buy books with your smartphone.
3 543 din.
Expected delivery time
19 workday.

Krisztus útján A LELKIÉLET ALAPJAI - A borítóterv Márton Lajos munkája. Nyomtatta Kapisztrán-Nyomda, Vác.

Magyar Barát, 1944
  • 356 oldal
  • Kötés: papír / puha kötés
  • jó állapotú antikvár könyv
  • Szállító: Vonnegut Antikvárium
  • könyvkötő által felújítva, saját képpel
  • foltos

ELŐSZÓ
A lélek üdvének munkálása közben, főként missziók és lelkigyakorlatok alatt, mikor a lélek ügye tüzetesebben szóba került, gyakorta kaptam olyan kérdéseket, melyekből láthattam, hogy a lélek kegyelmi életében sok és nagy akadályt képez a kellő ismeret hiánya. Nagy a bizonytalanság a lelkiélet alapjai körül! Még a magukat előhaladottaknak velők is hellyel-közzel bizonyos téves felfogásnak útvesztőjében sorvadnak. Misztikai magasságokról álmodoznak és az elengedhetetlenül szükséges alapokat, - a parancsokat - nem méltatják kellő figyelemre.
Az iskolák padjaiban mindenkinek tanulnia és tudnia kellett. Később is sűrűn szóba került. És mégis az általános emberi gyengeség, a feledékenység sok szükséges igazságra homályt vetett. Ez pedig a léleknek veszedelme!
Hogy sok jóakaratú és komoly törekvésű hivőnek könnyebben lehessek segítségére, a Ferences Közlönyben folytatólagosan letárgyaltam Krisztus útján cím alatt a lelkiélet alapszabályait, az Isten és az Egyház parancsait. Igyekeztem úgy adni, hogy azoknak is használjon, akiknél a feledékenység madarai nem szedték fel az isteni igazságok magvait. Fáradságom nem volt hiába való. Nemcsak a köszönő levelek és élőszóval kifejezett hálálkodások igazolják, de az is, hogy többek és többszörösen sürgették a könyvalakban váló kiadást is.
A döntő indítást erre Tartományfőnököm adta, aki kötelességemmé tette a cikkek összegyűjtését és kiadását.
Ismerem a lélek értékét!... Hacsak egynéhányan lesznek is, kiknek használni tudok, bőséges jutalmát kapom fáradságomnak.
Isten áldása legyen azokon, kik kitartó állhatatossággal végig haladnak Krisztus útján!
Mátraverebély-Szentkút, 1944. húsvétján.
P. ROZNIK RAJNÉR
ferences pap. Vissza
TARTALOM
Előszó 5
Krisztus útján 7
Két vezér 8
A látszatos jó 9
Valódi jó 9
A vezér tulajdonságai: 10
a) A szeretet 11
b) A jóság 12
c) A bölcseség 13
Szükséges a vezetés 14
Hazavágyó lélek 16
A parancsok 19
Szeretet adta a parancsot 19
A parancs megtartása szüli a szeretetet 21
A tíz parancs 22
Kihirdetés 23
Régi parancs új megerősítése 24
I. PARANCS 25
Imádság 28
Lényege 29
Fajai 29
a) Szóbeli 32
b) Elmélkedő 33
c) Szemlélő 34
Kikhez imádkozzunk 35
Kiket avat az Egyház szentekké? 37
Kikért imádkozzunk? 38
Milyen helyzetben imádkozzunk? 43
Miért imádkozzunk? 46
Mit kell kérnünk? 48
Mit szabad kérnünk? 49
Mit nem ajánlatos kérnünk? 49
Mit nem szabad kérnünk? 50
Szórakozás az imában 50
A jó imádság 51
Mit kell tennünk, hogy imánk eredményes legyen 53
Imafelajánlás 57
Mikor ajánljuk fel az imát 60
A jó imádság könnyű módja 64
Az ima ereje 67
Mit tanít az Evangélium a meghallgatásról? 68
A szenteken kívül kik lehetnek pártfogóink? 71
Ami tőlünk telik 72
Külső összeszedettség 73
Belső összeszedettség 74
Szent kilenced 76
Lényege 77
Keresztút 79
Rózsafüzér 82
II. PARANCS 88
Isten nevének hiába való vétele 89
Káromkodás 91
Milyen bűn a káromkodás? 93
Mit tegyen, aki megszokta? 94
Átkozódás 95
Fogadalom 98
Felosztása 99
Érvényességének kellékei 101
Kötelező ereje 107
Kiket kötelez? 108
Megszűnése 110
Eskü 113
Szabad-e esküdni? 114
III. PARANCS s 116
Miként kell az Úr napját megszentelni? 118
Mi módon hallgatunk szentmisét 120
Milyen bűn a szentmise mulasztása? 122
Hogyan lehet a késést pótolni? 124
Mentő okok a misehallgatás alól 126
Szentmise az újszövetség áldozata 128
Mi az áldozat? 128
Szentmise rendelése 129
Keresztáldozatnak megújítása 131
Célja 134
Gyümölcsei 135
Hatóereje 138
Kik részesülnek gyümölcseiben? 139
IV. PARANCS 141
Társadalmi rend 142
A család 142
Házastársak kötelességei 145
A férfi joga és kötelessége 147
Az asszony joga és kötelessége 148
A szülők kötelessége gyermekei iránt 149
A keresztény szülő kötelességei 153
a) Szeretet 155
b) Testi nevelés 155
c) Lelki nevelés 158
Gyermek kötelessége szülei iránt 160
a) Szeretet 161
b) Engedelmesség 163
c) Tisztelet 166
Szolgák és uraik 169
Munkaadók-munkások 172
Kötelességeink hazánk iránt 175
A polgárok jogai 178
V. PARANCS 179
a) Életfenntartás kötelessége 180
b) Öncsonkítás, öngyilkosság 182
c) Halálbüntetés 186
d) Önvédelemből származó gyilkosság 188
Ártatlanok megölése 190
Irányelvek az emberölésre 191
Párbaj 192
Háború 193
VI. és IX. PARANCS 195
Kísértések 196
VII. és X. PARANCS 198
Az igazság 199
Tulajdonjog 200
Tulajdonszerzés módjai 204
Különféle kártevések 206
Lopás
Rablás
Idegen vagyon birtoklása
Szándékos kártevés
Kártevésben közreműködés
Jóvátétel kinek javára történjék 210
Annak módozatai 211
Mikor szűnik meg a jóvátételi kötelesség? 213
Nincs bocsánat jóvátétel nélkül 214
VIII. PARANCS 215
Igazmondás, szótartás 216
Két jelentésű szavak 216
Észbeli fönntartás 216
Tisztelet, becsület 217
Hazugság 218
Megszólás, rágalom 223
Jóvátételre köteles 224
Becsületsértés 225
a) Külső sértés 225
b) Belső sértés 227
Titoktartás 227
Levéltitok 228
AZ EGYHÁZ PARANCSAI: 229
Egyház alapítása 231
I. és II. PARANCS 234
III. PARANCS 235
IV. PARANCS 237
Nincs ember bűn nélkül 237
Ember tud megbocsájtani 238
Isten megbocsájt a gyónásban 239
A gyónás kellékei: 243
A búcsú 254
Kik nyerhetnek búcsút 256
Húsvéti áldozás 258
Mi az Oltáriszentség? 259
A nagy ígéret 260
A nagy ígéret teljesítése 262
Mi tehát az igazság? 266
Előkészület a szentáldozáshoz 273
Testi előkészület 274
Lelki előkészület 275
Távoli előkészület 275
Közeli előkészület 278
Néhány megjegyzés 281
Lehet-e a szentáldozást másért felajánlani? 283
V. PARANCS 285
VI. PARANCS (Tiltott könyvet ne olvass) 286
VII. PARANCS (Egyházi adódat fizesd meg) 287
VIII. PARANCS (Vegyes házasságot ne köss) 289
Állapotbeli kötelességek 291
Végső dolgok 296
A halál 298
A halál a bűn büntetése 300
Ideje bizonytalan 303
Vele végetér az érdemszerzés lehetősége 305
Az ítélet 309
Az ítélet végrehajtása 315
Az örök kárhozat 316
A tisztítóhely 322
Miktől kell a léleknek tisztulnia? 323
A mennyország 325
A mennyország örömei 326
A feltámadás 330
A feltámadt test tulajdonságai 332
Az utolsó ítélet 334
Végső igazságszolgáltatás 335
Isten igazolja önmagát 339
Fény derül a keresztre 339
Az igazság diadala 341
Mit közöl róla a kinyilatkozás? 341
Összefoglalás 348