Buy books with your smartphone.
€53.13
Free delivery
Expected delivery time
28 workday.

Jézus alakja a Koránban

Szent István Társulat, 2016
  • 286 oldal
  • Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
  • jó állapotú antikvár könyv
  • ISBN: 9789632776231
  • Szállító: Bokonon Antikvárium

A kötetnek különös aktualitást ad az Európában egyre növekvő muszlim jelenlét. A szerző tíz fejezetben mutatja be a Korán által elénk rajzolt Jézus-portrét, valamint ennek továbbélését a későbbi muszlim hagyományban. Az elemzések során feltárul szemünk előtt a Jézust tisztelő másik nagy monoteista vallás, az iszlám Jézusról alkotott képe: olvashatunk Jézus neveiről, származásáról, születéséről, csodáiról és az utolsó ítéletkor betöltött szerepéről is. Mindezeken túl, a koráni Jézus-portré egyes részletkérdéseinek történeti kontextusba állításán keresztül szemünk előtt kibontakozik az a gazdag és plurálisan tagolt keresztény hagyomány is, amely Mohamed fellépésének idején még egy ilyen, a korabeli szellemi centrumoktól távoli földrajzi helyen is elérhető volt.
A könyv fejtegetéseit követve világossá válhat az olvasó számára az is, hogy az európai és az iszlám kultúra ugyanazokból a késő antik gyökerekből táplálkozik, még ha az elmúlt századok során e két hajtás más-más irányba fejlődött is. Ez a felismerés reményt adhat és alapot szolgáltathat a két közösség párbeszéde számára. Rajtunk múlik ugyanis, hogy a napról napra erősödő európai muszlim jelenlét néhány generáció alatt teljességgel felőrli és magába olvasztja-e az európai civilizációt, vagy annak részévé válva, sajátos módon gazdagítja azt.