Fény a rácsokon (Vallomás a kolozsvári püspök börtönéveiről)

Ismertető: Erdély negyvennegyedik református püspökének önéletírásai - a vallomások második része: A börtöntől a püspökségig (2005) - Ami első látásra is kivételessé teszi e visszaemlékezéseket egy olyan világban, ahol a könyvesboltok tömve vannak lexikon vastagságú önéletrajzokkal, az a rövidségük. Ha valaki sok Hemingwayt olvas, nehezebben fog haladni más könyvekkel: az eszköztelen, letisztult stílus után zavaró minden felesleges szó. Ám Csiha Kálmán számomra néha még Hemingwayt is zárójelbe tudja tenni. Írásának képalkotó, sűrítő ereje figyelemre méltó. A Börtönévek vallomásában (1992) így ír a letartóztatása utáni pillanatokról, amint robog vele a fekete autó: „Világgá visznek.” Vagy az első benyomása a börtönről: „A nagyüzemi embertiprás vad sodrásaiba kerültünk.” A lágerélet humorral megélt nyomorúságáról: „Egyszer egy élő csigát találok, azzal hitegetem magam, hogy osztriga, de nagyon rossz emlékeim maradnak.” A marxista rabtársakról: „Nem vették észre, hogy amikor ellopták tőlük Istent, akkor a lelkük egy darabját is ellopták.” Kiszabadulásáról:
„A lelkem nyugodt: a sarokba szorítottak hitvallásának eleget tettem.”

Lapidáris mondatai mégsem nélkülözik a líraiságot: „Most is emlékszem, amikor - talán háromévesen - ott álltam a kúthoz vezető kisút szélén, és édesapámék ültették az almafát. Azóta azt a fát gonosz idők keze kivágta, betömte a kutat is, mert gyümölcsfapusztító s kútbetömő időket éltünk. De ebben az esti tiszta fényben ma is látom gyümölcsfát tartó kezét, mert a gyermeklélek mélyén ültetett fákat kivágni s a megásott drága kutakat betömni nem lehet soha.”

A könyv egyetlen este alatt kényelmesen kiolvasható, de még sokadik alkalommal is izgalmas, és mindig újabb mélységeket rejteget. Nem események naplója ugyanis, hanem egy léleké, amely embertelenséggel körülvéve, éhségben, betegségben, zsarolásban és megfélemlítésben is meg tudott maradni szabadnak és derűsnek: „bár a fogságom történetét írom, be kell vallanom, hogy valójában soha nem éreztem magam fogolynak. Mert fogollyá nem az lesz, akit rácsok mögé zárnak, hanem akinek átnőnek a lelkén a rácsok.

E lélek erejét pedig tiszta, képmutatás nélküli hit adja. Ez a hit nagyon messze van a középosztály tradicionális kultúrkereszténységétől, a szentimentális, neobarokk vallásosságtól, melynek keserű utóízéről például Ravasz László időskori bűnbánati prédikációiban olvashatunk. Amiről Csiha Kálmán ír, az inkább az ókeresztény mártírakták alakjainak elemi hite, amellyel szemben tehetetlen az, aki hisz, de végül azok is, akik emiatt üldözik őt.

A Fény a rácsokon egy szabad ember egyszerű és keresetlen vallomása - egy lélekellenes diktatúra börtönének mélységéből. Nehezen félretehető könyv mindazok számára, akik a haza szívdobogását Esztergomban és Vizsolyban erősebbnek hallják, mint máshol. Mert „nekünk tudnunk kell mindig és mindenütt, hogy kik vagyunk és mik vagyunk, hogy miért vagyunk és kiéi vagyunk és minek akarunk megmaradni”. - További ismertető: "Belelapozás".