A fehér halál országában - Veszélyes övezet sorozat - KÜZDELEM A TÚLÉLÉSÉRT AZ ÉSZAKI-SARKON

A jeges évszak birodalmában rekedtek számára egyetlen bizonyosság létezik: a "fehér halál" Albanov kapitány a Szent Anna fedélzetén új vadászterületek felfedezésére indult az északi sarkkörön túlra, csakhogy belefagyott az alattomos Kara-tenger vizébe. Huszonöt férfi és egy nő közel másfél éven át rettenetes megpróbáltatásokat és veszélyeket állt ki, miközben hajójuk magatehetetlenül sodródott észak felé. Albanovnak meggyőződése volt, hogy a Szent Anna sohasem szabadul ki a jég fogságából, ezért 1914 januárjában tizenhárom társával elhagyta a hajót, hogy gyalog jusson el a Ferenc József-földre. Egyedüli segédeszköze egy kétségbeejtően hiányos térkép volt, mégis sikerült átvezetnie csapatát a jeges pusztaságon. A közel 400 kilométeres úton szakadatlan veszélyek leselkedtek rájuk, éhezés, betegség, hóvakság és nézeteltérések csorbították erejüket. Valóságos csoda, hogy akadt aki túlélte a vándorlást. Szintén csodával határos, hogy a kilencven napos menetelés alatt Albanov mindvégig naplót vezetett, majd később olyan krónikát írt belőle, amelyet David Roberts így jellemzett: "szűkszavú, feszesen megkomponált alkotás, akár egy krimi." Jó sorsom kétszer vetett el a Spitzbergákon lévő Atomfiella-Hegységbe. Két hegymászó-expedíciót vezettem oda. A felkészülés során természetesen elolvastam az összes magyarul vagy csehül megjelent könyvet a sarkvidékről és hőseiről. Így tudtam az orosz Bruszilov expedíciójáról is, de csak annyit, hogy nyomtalanul eltűnt. Azt, hogy az expedícióból két ember visszatért - és milyen emberfeletti nehézségek leküzdése árán, milyen bátorságot, kitartást felmutatva - csak most tudtam meg. Jó szívvel ajánlom az olvasónak Albanov könyvét. Nagy élményben lesz része! dr. Futó Endre, az 1983-as Spitzbergák hegymászó-expedíció vezetője Valerian Ivanovics Albanov 1881-ben született Voronyezsben. Kora gyermekkorától fogva lenyűgözték a tengerésztörténetek. Eltökéte, hogy navigációt tanul, és tizenhét évesen biratkozott a szentpétervári Tengerhajózási Iskolába. Miután 1904-ben végzett, különféle hajókon szolgált a Balti-tengeren. 1909 és 1911 között többször is megtette az utat oda-vissza Arhangelszk és a Brit-szigetek között. 1912-ben szerződött navigációs tisztnek a Szent Anna szkúnerre Georgij Bruszilov kapitány mellé. A Szent Annáról való távozása és megrázó kalandjai után is járta a tengereket. 1919 őszén, tisztázatlan körülmények között halt meg.