A szépművészet hármas útján

Orbán István munkásságában három jól elkülöníthető, de egymással azért szoros összefüggésben levő, egymást támogató vonal rajzolódik ki: a művészi, a pedagógiai és a művészetszervezői. Nem volt könnyű mindháromban helytállni, minőségit alkotni. Grafikusként a kompakt kompozíciók világában alkotott egyedit, rajzait nézegetve szövetszerű képi világ bontakozik ki előttünk. A munkák másik jellemzője a hangsúlyos fényárnyék játék. Ám ez is sajátos módon valósul meg: a fény sosem közvetlen formájában jelenik meg, hanem mindig visszaverten, egy tárgy, egy sejtelmes alak hajlatát emeli ki, villantja elénk mindig erős árnykeretbe foglalva. Egyedi Orbán István-i vonás, ahogyan az írást szerkesztette képpé, nevek, szavak, mondatok, versek bukkannak fel és vesznek szem elől rajzaiban. Újabb egybeformáló, szintetizáló példával állunk szemben akkor, amikor a plasztikai és a logikai világ egymásba játszatását csodálhatjuk. A képiség és a szövegszerűség egyszerre fejti ki hatását, kiegészítve egymást, a kényes alá-fölérendeltségi viszonyt mellőzve. Tanárként Orbán István azt vallotta, hogy a mai művészet - és ezen belül a képzőművészet - befogadásához elengedhetetlenül szükséges, hogy a vizuális jelek kommunikációs struktúrákba való rendeződésének mikéntjét, a képzőművészet ábécéjét már kicsi korban elsajátítsák a gyerekek, másképp művészeti analfabéták maradnak. A kolozsvári Báthory Gimnáziumban éveken át fél ezernyi diákot nevelt a szépművészetek megértésére, megszeretésére. Művészetszervezőként legfőképp Balaskó Nándor és felesége, Osváth Zsuzsa művészi hagyatékának ápolása és népszerűsítése volt a célja Orbán Istvánnak, de rendezett kiállítást és tanulmányt szentelt Kádár Tibornak, a kolozsvári főiskola "rebellis üstökösének" is. Sütő Ferenc