"Mint oldott kéve..." - a balekvizsgától az aranydiplomáig (Dedikált)

Ismertető: Örvendetesen gyarapszik azoknak a kiadványoknak a száma, melyek az Országos Erdészeti Egyesület erdészettörténeti szakosztálya részéről vagy az Óceánon túl jelennek meg, és Főiskolánkkal, a bánya-, kohó- és erdőmérnökhallgatók második világháborút követő években megélt sorsával foglalkoznak.
Ez a kiadvány visszanyúlik a még viszonylagosan békés 1943-ban induló tanévig, amikor a felvett elsőévesek számát az akkori ország erdőihez, bányáihoz és kohóihoz szabták. Ez az ifjúság az országgyarapodást a legfogékonyabb éveiben élte meg, a nyári „praxit" Erdély és Kárpátalja erdeiben és bányáiban tölthette. Az elképzelt szép jövőt azonban a háború kettétörte.
1944 októberben az első- és másodévesek számára az oktatás befejeződött. A hallgatóság „mint oldott kéve" szétszéledt. Sokak sorsa lett a katonaság, többéves hadifogság, többen az új határokon kívül rekedtek, családi és egyéb okokból nem folytatták tanulmányaikat.
Az oktatás megindulásával csak fokozatosan teltek meg az előadótermek, az évfolyam 3-4 részre szakadt. Ezekben az években maga a létfenntartás - lakás, étkezés - hihetetlen erőfeszítéseket és találékonyságot igényelt. Professzoraink még szigorúbbak lettek, a vizsgákon és szigorlatokon magas követelményeket támasztottak.
Valétálás és végszigorlat után az elhelyezkedés a bányászok és kohászok részére nem okozott gondot, mert az ország iparosítása már rögtön megindult. Másként alakult azonban ez az erdészek számára, a lecsökkent erdők és a „B listázás" idejében. A végzettek csak kis hányada került az állami erdészethez, a többség műszaki vonalon (MÁV, földmérés, közúti, vízügyi szervek, építő vállalat) volt kénytelen megélhetéshez jutni. Többen vettek részt bányamérnöki átképzésen, és itt működtek tovább.
A professzorainktól kapott magasszintű műszaki ismeretek és a Sopront jellemző gyakorlati oktatás tette lehetővé, hogy a műszaki pályák legszélesebb területén is helyt tudtunk állni. - További ismertető/ízelítő: "Belelapozás".