A Kosztolányi család közelében

Mint páratlan drága kincset, úgy őrzöm Kosztolányi Dezső pipáját. A kezembe veszem, és a törökkanizsai plébánia kertjében sétálgatva felidézem magamban a költőt, aki ugyanerről a pipáról írta a Bús férfi panaszai című versciklusában a következő sorokat:,,Pipámba sárgálló dohány, / a füstje kék volt, halovány. / A fák alatt egy kerti széken / aludt szelíden feleségem.” Előttem van a kép, a Logodi utcai ház kertje, látom a kis Ádámot is, aki akkor hároméves. De az is eszembe jut, hogy a költő apja, Kosztolányi Árpád tanár úr 1926-ban egy levélben figyelmeztette a fiát, hogy hagyjon fel a cigarettázással - naponta negyven darabot füstölt el -, és térjen át a pipázásra, mert az nem károsítja annyira az egészségét. Itt van nálam Arany János egy bekeretezett, üveggel védett kézirata. Amikor a kezembe veszem, úgy érzem, testközelbe kerülök Kosztolányi Dezsővel, aki több helyen leírja, hogy naponta odament ehhez, és megsimogatta. Arany Jánost tartotta a legnagyobb magyar költőnek, még a halálos ágyán is az összes költeményeit kérte. Majdnem úgy halt meg, hogy átölelte Arany János egyik kötetét. Nézegethetem Kosztolányi Ádám ellenőrzőfüzetét és az elsős, másodikos és harmadikos füzeteit, amelyek szintén hozzám kerültek. A kis Ádám ellenőrzőfüzetében ott található Kosztolányi Dezső aláírása, mert ki kellett védenie csintalan fiát, aki sokszor kapott intőt. Vagy a birtokomban van például Kosztolányi Dezső gyűrűje, egy rubintos gyűrű. Én ezeket ereklyéknek tartom. A könyvem egyébként inkább Kosztolányi Dezső feleségéről és a fiáról szól.